Helyi közélet

2014.03.31. 13:53

Partnerség a közigazgatásban Miskolcon is

Miskolc. „A partnerség megerősítésével jelentős hozzáadott érték jön létre és kerül be a közigazgatásba." E gondolatra építve rendeztek, rendeznek nagyszabású, kormányhivatali és egyetemi konferenciasorozatot, roadshow-t március elejétől április elejéig szerte az országban.

Miskolc. „A partnerség megerősítésével jelentős hozzáadott érték jön létre és kerül be a közigazgatásba." E gondolatra építve rendeztek, rendeznek nagyszabású, kormányhivatali és egyetemi konferenciasorozatot, roadshow-t március elejétől április elejéig szerte az országban. A Miskolcon hétfőn megtartott rendezvényt Demeter Ervin kormánymegbízott köszöntője után dr. Virág Rudolf, a területi államigazgatás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos is köszöntötte a hallgatóságot. A járási hivatalok vezetőinek és a kormánymegbízottnak ajándékképp egy országos járástérképet adott át.

A Magyary Program 2014-2020 közötti elemeit Lévai Zsuzsa, a minisztérium szakmai vezetője ismertette. Kiemelte: a jó állam koncepciójának lényege, hogy ne akadályt gördítsenek az állampolgárok elé, hanem segítsék őket, a feladatok meghatározásával, a szervezettel, eljárással, személyzettel. Elhangzott: a Magyary Program rugalmas rendszer, amely képes igazodni a gyakorlathoz. Ezt erősítendő a rendezvény keretében szakmai fórumot is tartottak, azzal a céllal, hogy összegyűjtsék a kormánytisztviselők javaslatait a 2014-2020-as EU-s tervezési időszak során megvalósuló közigazgatás-fejlesztési programokhoz.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában