Helyi közélet

2014.03.06. 17:56

Palackozó üzem épül Sajóvárkonyon

Ózd - Első körben a hálózati ivóvizet fogják felhasználni, de később kútfúrásra is lehetőség nyílhat.

Ózd - Első körben a hálózati ivóvizet fogják felhasználni, de később kútfúrásra is lehetőség nyílhat.Nagyságrendileg 150 millió forintból építik föl Ózdon azt a palackozó üzemet, amely egy teljesen új profilú vállalkozást honosíthat meg a településen. Sajóvárkonyon, a posta melletti területen rövidesen megkezdődhet a kivitelezés, és ha minden optimálisan alakul, akkor idén ősszel már a próbatermelés is beindulhat. A befektető szerint 2015 elején teljes kapacitással működhet majd a palackozó. Az alapkőletétel alkalmával elhangzott: ezen a területen működik a város két nagy cége is, de a lepusztulóban lévő lakókörnyezet megmentése szempontjából is lényeges az induló beruházás.

- Nagyjából két és fél évvel ezelőtt indult el a projekt, de az érdemi munka csak ezután következik - fogalmazott Kovács Tamás, a Bem Rakpart Kft. ügyvezetője. - Az első kapavágás ugyan már megtörtént, ám a látványos munka csak ezután kezdődik. A könnyű szerkezetes csarnok építésével néhány hónap alatt végezni fogunk, az esztendő második felétől így vélhetően már a termeléssel törődhetünk.

Optimista jövőkép

Riz Gábor országgyűlési képviselő az alapkőletétel alkalmával megjegyezte: Sajóvárkonyon működik az Ózdi Acélművek Kft., és a General Electric is. A két meglévő és egy újonnan épülő cég jelenléte pedig az itt élők számára optimista jövőképet sejtet. Riz Gábor hozzátette: a város számára minden egyes munkahely rendkívül fontos, és nincs az a kicsi üzem, aminek ne tudnának örülni. Helyi terméket fog előállítani, ózdi embereket foglalkoztatnak, ami erősíti majd a lét és az anyagi biztonságot.

Szabadalom előtt

Kovács Tamás az eseményen arról is beszélt, hogy milyen vizet fognak palackozni az új, könnyű szerkezetű üzemcsarnokban.

- Az ózdiak hihetetlen kincsen ülnek, az ország egyik legjobb vízminőségével büszkélkedhet a környék - folytatta Kovács Tamás. - Bevizsgáltattuk, szakemberekkel véleményeztettük, a termékötletünkkel abszolút összeegyeztethető a minőség. Első körben a hálózati ivóvíz palackozására nyílik lehetőség, de akár a későbbiekben kútfúrásban is lehet gondolkodni. Régebben itt egy malom működött, alatta pedig forrás is található, viszont a termékspecifikációból adódóan erre jelenleg nincs feltétlenül szükség. Mást egyelőre nem mondhatok, mert több dolog is szabadalmaztatás előtt áll. Első körben az ózdiak által is fogyasztott csapvizet, négy öt fázisos tisztítás után fogjuk palackozni.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában