Helyi közélet

2014.03.11. 08:15

Letöltendő börtönt kapott a volt felsőzsolcai jegyző

Miskolc, Felsőzsolca - A súlyos ítélet ellenére nem rendelte el a törvényszék a jegyző és aljegyző előzetes letartóztatását.

Miskolc, Felsőzsolca - A súlyos ítélet ellenére nem rendelte el a törvényszék a jegyző és aljegyző előzetes letartóztatását.Ítéletet hirdetett hétfőn a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette tanácsa a volt felsőzsolcai jegyző és aljegyző korrupciós ügyében. A jegyzőnőt hét év, egykori helyettesét hat év nyolc hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egyebek mellett vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt, s mindkettejükkel szemben 2,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. Felsőzsolca korábbi polgármestere két év börtönbüntetést kapott, melyet végrehajtásában négy évre felfüggesztett a törvényszék.

A vádpontok között szerepelt: a jegyzőnő és az aljegyző másfél millió forintot kért és kapott egy felsőzsolcai cég vezetőjétől, hogy a vállalkozás megkapja végleges telephelyengedélyét. A visszadátumozott dokumentumokat a hivatal két alkalmazottja készítette és helyezte el az irattárban, őket pénzbüntetéssel sújtotta a törvényszék. Ugyanez a vállalkozó 2008-as, ’09-es és ’10-es esztendőkben 200-200 ezer forintot fizetett a jegyzőnek és az aljegyzőnek, hogy hivatali ügyei gördülékenyen menjenek, de a jegyző egy, az árvíz alatt elszaporodott rágcsálók irtását hat és fél millió forintért elvégző vállalkozótól több százezer forintot vett át.

Bár az ügyész a magas büntetés miatt – a szökés, elrejtőzés lehetőségére hivatkozva – kérte a jegyző és aljegyző előzetes letartóztatását, a törvényszék úgy döntött, elegendő a lakhelyelhagyási tilalom fenntartása. Az ítélet a fellebbezések folytán nem emelkedett jogerőre.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában