Helyi közélet

2014.03.17. 17:52

Előzetesben a román sofőr

Hejőkürt, Mezőcsát, Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el, annak a gépjárművezetőnek, aki autójával az M3-as autópálya Mezőcsát és Hejőkürt közötti szakaszán az előtte szabályosan közlekedő kamionba hátulról belerohant. A balesetben egy ember meghalt.

Hejőkürt, Mezőcsát, Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el, annak a gépjárművezetőnek, aki autójával az M3-as autópálya Mezőcsát és Hejőkürt közötti szakaszán az előtte szabályosan közlekedő kamionba hátulról belerohant. A balesetben egy ember meghalt.A nyomozás adatai szerint az M3-as autópálya 162-es kilométerszelvényében 2014. március 14-én 7 óra 5 perckor egy olasz felségjelzésű személygépjármű nagy sebességgel, fékezés nélkül egy előtte szabályosan közlekedő pótkocsis nyergesvontatóba hátulról belerohant.

A személygépjárműben tartózkodó négy személy – hazánkon átutazó román vendégmunkások - közül a jobb oldali első ülésen utazó 48 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az időközben beszerzett orvosi vélemények alapján az összeroncsolódott autó másik két utasa egy 22 éves és egy 56 és nő súlyos, életveszélyes, míg a jármű vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a jármű 34 éves román állampolgárságú női vezetőjét bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2014. március 17-én elrendelt.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában