Helyi közélet

2014.02.26. 16:19

Választás 2014 | A város szerint Mokrai Mihály vádaskodik

Miskolc - Dr. Mokrai Mihály szocialista önkormányzati képviselő alaptalanul vádaskodott és valótlanságokat állított – írja közleményében Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. Ügyvezetője.

Miskolc - Dr. Mokrai Mihály szocialista önkormányzati képviselő alaptalanul vádaskodott és valótlanságokat állított – írja közleményében Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. Ügyvezetője.Mint ismert, a képviselő korábbi sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy egy budapesti cég készítette el Miskolc hosszútávú településfejlesztési koncepcióját 40 millió forintért, ráadásul – a képviselő szerint – az ellenzék véleményét nem kérték ki.

„Közbeszerzési eljárás során került kiválasztásra a megfelelő cég. Alapfeltétel volt, hogy olyan cég készítse a fejlesztési dokumentumokat, amely már jártas a témában” – írta Lengyel Katalin. Aki szerint nem igaz, hogy az ellenzéki képviselők nem vehettek részt a munkában: „Mindenki részt vehet a munkában, hiszen a város a vonatkozó kormányrendeletnek és saját szabályzatának megfelelően társadalmasította a Koncepciót.” Hozzátette: több honlapra is felkerült az anyag és számos médiumban is megjelent.

Az ügyvezető a 40 millió forintot is cáfolta: „A kiválasztott cég szerződés szerint 21 800000 Ft + ÁFA összegre jogosult. Ebből a Megalapozó tanulmány 6 800000 forint+ ÁFA, a Településfejlesztési Koncepció 7 500000 forint+ÁFA összeg volt. A Stratégia pedig szintén 7500000 forint+ ÁFA...”

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában