Helyi közélet

2014.02.03. 13:01

Történelmet írt az újhelyi ösztöndíjas

Sátoraljaújhely - A bejelentést követően nem sokkal meg is találták Sátoraljaújhely első ösztöndíjasát.

Sátoraljaújhely - A bejelentést követően nem sokkal meg is találták Sátoraljaújhely első ösztöndíjasát.Történelmet írni nem könnyű, többnyire csak akkor sikerül, ha megfelelő időben van valaki a megfelelő helyen. V. István példának okáért szinte elfeledett árpád-házi királyunk, hiszen nem volt az ország újjáépítője, mint apja, IV. Béla és nem volt annyira botrányhős uralkodó, mint fia, Kun László, akit rajongva szeretett kunjai közül néhányan öltek meg sátrában. Ha emlegetik is valamiért, az többnyire saját apja ellen vívott háborúja okán történik. V. István Sátoraljaújhely történetébe írta be magát elsősorban azzal, hogy 1261-ben városi rangot adományozott az akkori írásmóddal Saturala Wyhelnek nevezett településnek.

Azóta eltelt több mint háromnegyed évezred, és Sátoraljaújhely legújabb kori történelmébe kitörölhetetlenül vési be magát Kendi Tamás, aki azzal büszkélkedhet, hogy ő lett Sátoraljaújhely első ösztöndíjasa.

További részletek a keddi Észak-Magyarországban és az eszak.hu-n

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában