Helyi közélet

2014.02.11. 12:35

Nézőpont: Párra találni

<em>A héten ünnepeljük a házasság hetét, az idén hetedik éve már. Ráirányíthatja a figyelmet a problémára, de illúzió lenne azt hinni, hogy bármi is megoldhatja</em>. <strong>Hajdu Mariann jegyzete</strong>.

A héten ünnepeljük a házasság hetét, az idén hetedik éve már. Ráirányíthatja a figyelmet a problémára, de illúzió lenne azt hinni, hogy bármi is megoldhatja. Hajdu Mariann jegyzete.Kevés gyerek lehet, aki úgy indul neki a felnőttlétnek, hogy ő bizony sosem köt házasságot.

A szinglilétet a ’90-es években „divatba hozó” Bridget Jones sem akart egyedül maradni, legfőbb vágya volt, hogy párra találjon, sőt, férjhez menjen. Ám túl sok mindenkinek nem sikerül. Az adatok lehangolók: átlagosan körülbelül 23 200 válást mondanak ki a bíróságok évente, a legtöbb házasság 3 és fél év után felbomlik, Magyarországon minden kilencedik felnőtt már legalább egyszer elvált, s utoljára 1977-ben köttetett több házasság, mint amennyi megszűnt.

Hogy mi miatt romlik el? Sok-sok tanulmány született a témában az elmúlt évtizedekben. S lehet, korábban sem volt jobb a helyzet, csak épp ferdén néztek arra, aki elvált, így tovább tűrtek a házasfelek. De az is lehet, hogy a mai fogyasztó társadalom diktálta életforma is ott az okok között: ami elromlik, azt kidobjuk, s újat veszünk helyette. Ha kifullad egy kapcsolat, ma már nem szokás küzdeni érte, egyszerűbb elválni, vagy hogy ezt megelőzzük, inkább össze sem házasodunk.

A héten ünnepeljük a házasság hetét, az idén hetedik éve már. Ráirányíthatja a figyelmet a problémára, de illúzió lenne azt hinni, hogy bármi is megoldhatja. Mindenesetre tegnap rég nem látott ismerőseimmel futottam össze. 30-as éveik végén járó pár két közös gyerekkel. Virulnak, boldogan mesélik, épp házasodnak: Bálint napján lesz az esküvőjük.

Jó tudni, vannak még csodák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában