Helyi közélet

2014.01.23. 10:04

Ugrik a sor, vagy a pénz?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Idén plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügynek, ennek részeként rövidülhetnek a várólisták.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Idén plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügynek, ennek részeként rövidülhetnek a várólisták.A többletforrásnak csak az országos adatait ismerhettük meg a keddi miniszteri bejelentésből, s azt, hogy azon belül az egészségügyi ágazat egy-egy szelete mekkora többlettel számolhat. Például 1300 csípő- és térdprotézisműtétet tudnak elvégezni, jellemzően a legrégebb óta várólistán lévőknél.

– Ez az a terület, amelynek adatait már lebontották az egyes intézményekre, a listán nyolcadikként „mi” is szerepelünk, mintegy 100 protézisműtétre kapott 70 millió forintos keretet a B.-A.-Z. Megyei Kórház – mondta el dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos. Megerősítette, ők is TAJ-számra lebontva kapták meg, kiket kell megműteniük, méghozzá április végéig. Csakhogy feltételezhető: nem minden beteget találnak meg (az elemzések folyamatban). Lesz, aki máshol műttette meg magát, vagy állapotromlása miatt már nem végezhető el nála a műtét, ne adj isten, meghalt. Még nem dőlt el, hogy a „kiesőkre” adott pénzt az OEP visszavonja, vagy a sorban utánuk következők fekhetnek műtőasztalra.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában