Helyi közélet

2014.01.28. 07:48

Ingyen laptop vidékre is jut

Miskolc - Miskolc után a járás 38 települése is kap a laptopokból. Hétfőn elindult a pályázat.

Miskolc - Miskolc után a járás 38 települése is kap a laptopokból. Hétfőn elindult a pályázat.Az eredetileg Miskolcra meghirdetett laptop-pályázat hétfőn túllépte a városhatárt; a miskolci járás 38 településén élőket is bevonták a programba. Mint ismert: Miskolcon november végén indult el a Digitális Miskolc program. A pályázási időt egy hónapra tervezték, de végül meghosszabbították január közepéig. Ennek ellenére – információink szerint – tízezernél valamivel több pályázat érkezett csak. A múlt héten pedig bejelentették: a járás bevonásával még 80 ezer család juthat ingyen laptophoz, ugyanazokkal a feltételekkel, amelyekkel a miskolciak. Megkérdeztük azt is, hogy ez pontosan hány gépet jelent, de erre hétfőn nem tudott válaszolni Bakonyi Zoltán, a programiroda vezetője. Azt viszont elmondta: a pályázat központja most is a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban található programiroda.Arnót is részt vesz a programban, jövő hétfőre fórumot is szerveztek, ahol szakértők segítik majd azokat, akik pályázni szeretnének. Dr. Üveges István polgármester szerint főleg az iskolások és a nyugdíjasok élnek majd ezzel a lehetőséggel.

Még többen

Ez utóbbit erősítette meg Takács Ferenc is, az arnóti nyugdíjas egyesület elnöke, aki szerint tőlük többen is szeretnének majd pályázni a laptopra. „Tízen ma is használnak számítógépet, de szeretnének még többen. Azért, hogy a távol élő gyerekekkel tarthassák a kapcsolatot, de információszerzés miatt is fontos lenne" – sorolta.

ÉM-NSZR


Érintett települések:

Alsózsolca, Arnót, Berzék, Bőcs, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Emőd, Felsőzsolca, Gesztely, Harsány, Hernádkak, Hernádnémeti, Kisgyőr, Kistokaj, Kondó, Köröm, Mályi, Nyékládháza, Onga, Ónod, Parasznya, Radostyán, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókápolna, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Sóstófalva, Szirmabesenyő, Újcsanálos, Varbó


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában