Helyi közélet

2013.12.30. 11:51

Már lehet jelentkezni az egyetemekre!

Miskolc - A Miskolci Egyetem a magyar hallgatókat is várja angol nyelvű képzéseire.

Miskolc - A Miskolci Egyetem a magyar hallgatókat is várja angol nyelvű képzéseire. Nyolc kar, egy intézet és 165 féle szak várja a fiatalokat a Miskolci Egyetemen. A felsőoktatási intézménybe készülőknek már érdemes tájékozódniuk a www.felvi.hun, hiszen december 21-étől lehet jelentkezni a 2014 szeptemberében induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Jó, ha tudjuk, a Miskolci Egyetem is számos újdonságot kínál. Lapunkat Fekete Sándor, az egyetem tanulmányi szakreferense tájékoztatta.

A számadatokból az derül ki, hogy a legtöbb szakot a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet és a Bölcsészettudományi Kar indítja, a legtöbb hallgatót viszont a műszaki képzésekre veheti fel az intézmény.

Most először

Érdemes figyelni az újdonságokra: a 2014. évi általános felvételi eljárásban először hirdeti meg a Miskolci Egyetem a közigazgatás-szervező alapképzést az Állam- és Jogtudományi Karon, valamint az emberi erőforrások alapszakot a Gazdaságtudományi Karon.

Több új mesterképzés is indul angol nyelven (földtudományi mérnöki, olajmérnöki, master of business administration), melyekre nemcsak a külföldieket, hanem a tehetséges magyar hallgatókat is várják. A szakember elmondta azt is: a korábbi felsőfokú szakképzések helyét az úgynevezett felsőoktatási szakképzések veszik át, melyeket már csak a felsőoktatási intézmények hirdethetnek meg. A Miskolci Egyetem három kara 12 ilyen képzést indít, melyek később lehetőséget biztosítanak az alapképzésekre történő belépésre a megszerzett kreditek beszámíthatóságával. Az osztatlan tanárképzés (BBZI, BTK) képzési struktúrája is kiteljesedik. Az oktatók ezen képzések népszerűségét várják, főleg a pedagógus-életpályamodell bevezetése miatt, ami kiszámíthatóvá, tervezhetővé teszi a tanári pályát.

Még frissül

A képzési kínálatot, az aktuális szabályokat, a pontszámítási módszereket és egyéb, az érvényes jelentkezéshez szükséges tudnivalókat tartalmazó Felsőoktatási felvételi tájékoztatót idén kizárólag online formában tették közzé a www.felvi.hu portálon. A felvételizők innen megtudhatnak minden hivatalos információt a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatban, és az intézmények által meghirdetett képzésekről is itt olvashatnak.

ÉM-HE


Érdemes tudni

Az online tájékoztató január végéig várhatóan frissül a hivatalos kiegészítéssel, amely tartalmazza a megjelenés után történt esetleges változásokat. A jelentkezés benyújtása előtt tehát elengedhetetlen a kiegészítés során módosított információkat is átnézni, hiszen hatással lehetnek a korábban kialakított felvételi stratégiára. A jelentkezési határidő február 15-e.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában