Helyi közélet

2013.12.12. 20:17

Átadták a Furmann Dávid-díjat

Miskolc - Rada János, a Miskolci Egyetem lapjának újságírója kapta 2013-ban a Furmann Dávid-díjat. A fiatalon elhunyt politológus emlékét ápoló alapítvány elismerését csütörtökön este adták át.

Miskolc - Rada János, a Miskolci Egyetem lapjának újságírója kapta 2013-ban a Furmann Dávid-díjat. A fiatalon elhunyt politológus emlékét ápoló alapítvány elismerését csütörtökön este adták át.A kuratórium képviseletében Bujdos Attila újságíró egyebek között ezt mondta: "akik ismertük Dávidot, tudjuk róla: sok okot adott rá, hogy szerethessük. Az alakját idézve, személyisége nyitottságát kell első helyen megemlítenem: aki érteni akarja a világot, nem lehet máshogyan kíváncsi, mint őszintén. Minden gondolatával, minden kérdésével. Dávid érteni akart, szívós volt ebben, és elkötelezett: meglátni a világot olyannak, amilyen, hogy aztán elmesélhesse, milyen is ez, szerinte. Íme, a világ. Nem csak egyetlen hangon mesélhető. Rövid élete volt, de ahogyan én látom, megítélhető művet hagyott ránk: eddig jutott a megismerésben. Fiatal ember, a kor kultúrájában gyökerező, azt a maga módján meghaladó, hol üde, hol komor, de mindenképpen felelős világlátással. A többi alighanem csak magyarázat. A mi magyarázatunk".

Rada János újságírói munkáját így értékelte: dacol a sajtót a szórakoztatás részeként tekintő korszellemmel. Az olvasója joggal hiheti, hogy ennek az embernek fontos az újságírás. A tényközlés és a véleményformálás eszközét képes nagyobb összefüggések rendszerében is látni: a sajtó is szolgálat, döntéseinkben támaszunk.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában