Helyi közélet

2013.11.13. 12:04

Változás az AVE Miskolcnál: Új ügyvezető a cég élén

Miskolc – 2013.11.13-ától az AVE Miskolc Kft. ügyvezetői pozícióját a korábban több hulladékgazdálkodási céget is vezető Majoros Róbert tölti be. Molnár Attila, a cég korábbi ügyvezetője közös megegyezéssel, a megváltozott hulladékgazdálkodási szabályozásra hivatkozva, ügyvezetői pozíciójáról lemondott.

Majoros Róbert közgazdász, környezetvédelmi szakember, 2002-től irányítási, koordinálási, egyéb vezetői és igazgatói szerepkörökben dolgozott többek között a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft.-nél, a Homokhátsági Regionális Zrt.-nél, a Remondis Kft.-nél és az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft.-nél. Eddigi szakmai karriere során többek között a regionális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerek üzemeltetésével, a hulladékkezelési technológiák irányításával foglalkozott.

Jelenleg az AVE Miskolc Kft. ügyvezetői pozíciója mellett a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. irányítását is ellátja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában