Helyi közélet

2013.11.11. 16:19

Ároktői banda - MSZP-Együtt-PM: alkotmányellenes a Fidesz javaslata

Budapest, 2013. november 11., hétfő (MTI) - Az MSZP és az Együtt-PM alkotmányellenesnek tartja az előzetes letartóztatás maximális időtartamának eltörlését. Az ellenzéki pártszövetség ehelyett csak azt támogatná, hogy átmeneti időre, 2015 elejéig négyről öt évre emelkedjen az előzetes letartóztatás felső határa.

Budapest, 2013. november 11., hétfő (MTI) - Az MSZP és az Együtt-PM alkotmányellenesnek tartja az előzetes letartóztatás maximális időtartamának eltörlését. Az ellenzéki pártszövetség ehelyett csak azt támogatná, hogy átmeneti időre, 2015 elejéig négyről öt évre emelkedjen az előzetes letartóztatás felső határa.

Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az általuk javasolt módosítás is garantálja, hogy ne kerüljön házi őrizetbe az ároktői banda újabb tagja, a Fidesz ezt célzó indítványával szemben azonban nem alaptörvény-ellenes.

Közölte: támogatják Rogán Antal hétfői, az alkotmányügyi bizottság módosító indítványával megegyező szövegű törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét és hétfői megtárgyalását, megszavazni viszont csak akkor fogják, ha a kormánytöbbség jóváhagyja a módosító indítványukat. (A törvény elfogadásához azonban már csak egyszerű, nem négyötödös többség kell.) Hozzátette: egy év elég arra, hogy a bírósági igazgatásban kiküszöböljék a rendszerszintű hibákat, a rendőrség pedig képes legyen meggátolni a házi őrizetben lévők szökését.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: a Fidesz saját kudarcát ismeri el azzal, hogy eltörölné az előzetes letartóztatás időtartamának felső korlátját akkor, ha a vádlottal szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.

A politikus hangsúlyozta: az alaptörvény szerint minden gyanúsítottnak joga van ahhoz, hogy ügyében ésszerű időn belül ítélet szülessen, ezért a Fidesz javaslata ellentétes az alkotmánnyal.

Véleménye szerint a Fidesz javaslata "Guantánamót csinálna Magyarországból", és azt üzeni a hatóságoknak, hogy nem kell igyekezniük a bűnesetek feltárásával. Azt is mondta: az ároktői banda tagjainak szökése a már most rendelkezésre álló eszközökkel is elkerülhető lett volna.

Bárándy Gergely pedig arról beszélt: az ároktői ügy azt mutatja, hogy a bírósági igazgatás új rendszere csődöt mondott.

Az MSZP politikusát arról is kérdezték, hogy Lendvai Ildikó korábbi pártelnök a hvg.hu-nak adott interjúban a szocialisták és az Együtt-PM közötti választási megállapodás újragondolását sürgette. Bárándy Gergely azt mondta, Lendvai Ildikó - aki a jövőben tanácsadó testület tagjaként segíti Mesterházy Attila pártelnököt - tett annyit a szocialista pártért, hogy egy ilyen ügyben képviselhesse magánvéleményét.

Az MSZP elnöksége azonban egységes abban, hogy nem nyitja újra az Együtt-PM-mel kötött megállapodást - közölte.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában