Helyi közélet

2013.10.11. 12:34

Vodafone Dialógus 2013

A Vodafone 2013 októberében ismét érintetti fórumokat tart, ezúttal a magyarországi hálózatfejlesztés, valamint az újító mobiltechnológiai megoldások gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak megvitatása céljából. A vállalati felelősségvállalási terület által indított kezdeményezés szakmai partnere a KPMG Tanácsadó Kft.

A Vodafone 2013 októberében ismét érintetti fórumokat tart, ezúttal a magyarországi hálózatfejlesztés, valamint az újító mobiltechnológiai megoldások gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak megvitatása céljából. A vállalati felelősségvállalási terület által indított kezdeményezés szakmai partnere a KPMG Tanácsadó Kft.Az érintetti fórumok témájának, célcsoportjának és helyszínének meghatározásában a Vodafone a tanácsadó segítségével alaposan elemezte az érintetti csoportokat, továbbá figyelembe vette az egyes megyék gazdasági, társadalmi és környezeti fejlesztési szükségleteit, valamint a Vodafone korábbi és jövőbeli üzleti aktivitásait.

A Vodafone közel 16 milliárd forintos hálózatmodernizációja eredményeként Magyarországon már több mint 9,5 millió ember számára érhető el a 3G szélessávú mobilinternet hálózat, amely kültéri országos lakossági lefedettsége közel 98%-os. Ezzel a Vodafone 1,6 millió embernek – amelynek fele hátrányos helyzetű településen él – nyújt olyan internetes szolgáltatást, amit más szolgáltatótól jelenleg nem kaphatnak meg.

A Kaposváron és Miskolcon - nálunk hétfőn egy órakor kezdődik a Miskolci Egyetemen a rendezvény- megrendezésre kerülő fórumokon a Vodafone a helyi döntéshozó, főbb véleményformáló szervezetekkel és azok képviselőivel vitatja meg, miként hatott a hálózatmodernizáció és egyéb üzleti tevékenysége a Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megye fejlődésére, és miként lehetne ezt a potenciált még jobban kiaknázni. A fórum arra is alkalmat teremt, hogy a Vodafone visszajelzéseket kapjon, miként tudna üzleti tevékenységével még jobban hozzájárulni a közös értékteremtéshez.

A fórum résztvevői gyakorlati példákon és személyesen élményen keresztül is megismerhetik a Vodafone újító mobiltechnológiai megoldásait: a gépek közötti (machine-to-machine) adatkommunikációt, valamint a rádiófrekvenciás (NFC) kommunikációs megoldást.

A fórumok eredményeként a résztvevők közösen határoznak meg olyan ötleteket, amelyek megvalósítása révén a Vodafone mobiltechnológiai megoldásai tovább segíthetik a vidéken élő emberek hatékonyabb információhoz, tudáshoz jutását, munkahelyteremtést vagy a helyi vállalkozások fejlődését, bekapcsolódását a hazai és a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában