Helyi közélet

2013.10.03. 10:14

A miskolci polgármester szurkolókat hívott meg

Miskolc - A polgármester zártkörű tájékoztatót tartott szerdán, kilenc DVTK-drukkernek.

Miskolc - A polgármester zártkörű tájékoztatót tartott szerdán, kilenc DVTK-drukkernek.Miskolc város polgármestere, dr. Kriza Ákos egy találkozóra invitálta a diósgyőri labdarúgócsapat néhány drukkerét, a Bajtársak szurkolói csoport képviselőit, a Fórum Foci Team és a Korzó Boys tagjait. Összesen kilenc diósgyőri szimpatizáns vett részt azon a közel két órás tájékoztatón, amelyen a miskolci alpolgármester, dr. Zsiga Marcell is jelen volt.

Az Észak-Magyarország értesülései szerint a polgármester többek között a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető DFC Kft.-ben többségi tulajdonossal kapcsolatos viszonyáról ejtett szót, elsősorban annak kapcsán, hogy mik történtek a stadionépítés előkészületi során az elmúlt hetekben, hónapokban.

Úgy tudjuk, hogy a polgármester azt közölte a drukkerekkel, hogy abban nem tudtak dűlőre jutni, hogy a beruházást –, amely dr. Kriza Ákos elmondása szerint 3,5 milliárdos állami támogatásból és a DFC Kft. által kért, és stadionépítésre kapott TAO-s kvóta, valamint az ehhez szükséges önrésszel közel 1 milliárd forint pluszból áll, ami kb. 4,5 milliárd forintra jön ki – ki kezelje. A polgármester elmondása szerint a városvezetés a stadion fejlesztését, megépítését egy állami szervezetre, a budapesti központú Nemzeti Sportközpontra bízná.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában