Helyi közélet

2013.09.03. 12:34

Putnokon is megemlékeztek a bányászokról

Putnok – A bányászokra emlékeztek a gömöri kisvárosban Putnokon.

Putnok – A bányászokra emlékeztek a gömöri kisvárosban Putnokon.A település önkormányzata, a Magyarok Világ Szövetsége - Gömöri Tagozata, valamint a civilszervezetek képviselői is, méltósággal emlékeztek a bányászokra a régi bányászünnepségekre Putnokon.A több helyszínen zajló rendezvénysorozat délelőtt a katolikus templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét, melyet Cseh István kanonok celebrált a bányászokért. Ezt követően a helyi temetőkertben a bányászemlékműnél Forray György a Magyarok Világszövetsége Gömöri Tagozatának elnöke tartott megemlékező beszédet, majd Dérer Zsolt református lelkész és Cseh István kanonok méltatta a bányászok egykor végzett hősies munkáját, kitartását, családszeretetét.

A városvezetés koszorúja mellett a civilszervezetek által is számtalan koszorú került elhelyezésre a bányászemlékmű talapzatán. A temetői rendezvény a Silencioval ért véget, melyet Bánkúti Sándor egykori bányász zenész játszott el. A megemlékezés a Bányász téren folytatódott, ahol Tamás Barnabás polgármester, Dobos Józsefné aljegyző, Katona Pál és Tarr István alpolgármesterek elhelyezték a kegyelet virágait.

- Tamás István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában