Helyi közélet

2013.08.05. 08:39

Tankönyvkaland fehér csekkel, utalvánnyal

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem lesz könnyű utalvánnyal kifizetni a tankönyveket, főleg azoknak, akik távol laknak Miskolctól.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem lesz könnyű utalvánnyal kifizetni a tankönyveket, főleg azoknak, akik távol laknak Miskolctól.A szülőknek hamarosan be kell fizetniük a tankönyvek árát (augusztus 15-éig), ebben az évben ugyanis változott a fizetés rendje. A családok csekket kaptak, és a rajta található összeget a postán kell feladniuk. Lehet fizetni iskolakezdési utalvánnyal is, bár akkor egy kicsit bonyolultabb a helyzet, ugyanis csak a megyeszékhelyeken van erre lehetőség. Miskolcon két helyen: az 1. számú postahivatalban (Miskolc, Kazinczy út 16.) és az úgynevezett Kello-pontban (Miskolc, Széchenyi utca 51/2). De mit szólnak mindehhez a megye más városiban élő szülők? Hiszen az ő helyzetüket meglehetősen megnehezíti, hogy Miskolcra kell utazniuk az utalványos befizetéshez.Az iskola segít

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója, Bardi Miklós lapunknak elmondta, hozzá nem érkezett a szülőktől tankönyvfizetéssel kapcsolatos panasz. Igaz, sok család még a csekket sem kapta meg, úgyhogy azt sem tudják, mennyit kell majd befizetniük. Az igazgató hozzátette: ha esetleg gondot okozna majd a szülőknek az utalványos fizetés, akkor tudnak segíteni. Az iskola vezetői összegyűjti a csekkeket és az utalványokat, és egyszerre befizetik Miskolcon. Bardi Miklós szerint az lenne a megoldás, ha minden tankerületben lenne egy befizető hely, hiszen így a megye 16 térségéből könnyen elérhető lenne ez a lehetőség. Hozzátette: ők egyébként örülnek annak, hogy a tankönyvpénz beszedése már nem az ő vállukat nyomja. Az iskola négy intézményének ugyanis közel 8 millió forint volt a tankönyvpénze, ami nagy felelősség, és nem tartozik az iskola alapfeladatához.

Sokan ingyenesek

Göncön sem jelezték a szülők, hogy problémájuk lenne az utalványos fizetéssel, tudtuk meg Pecze Jánostól, a Károlyi Gáspár Általános Iskola igazgatójától. Valószínűleg azért nem, mert a térségben nincs olyan munkahely, mely utalvánnyal segítené a szülőket. És valószínűleg azért sem, mert a diákok 86 százaléka hátrányos helyzetű, akik ingyen kapják a tankönyveket, tette hozzá az igazgató. Véleménye szerint akkor lehet majd megmondani, hogy jobb-e ez a rendszer mint az előző. ha már túl leszünk rajta. Az biztos, hogy a tankönyveket megrendelni nehezebb volt az idén, a számítógépes rendszer hibája miatt, jegyezte meg.

ÉM-HE


Fontos tudnivalók

Kello-pontokon és országszerte 20 postahivatalban a következő utalványokkal lehet fizetni a tankönyvekért:

Iskolai Erzsébet-utalvány, Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány, Sodexo Iskolakezdési utalvány, Posta Paletta Iskola utalvány, Edenred Ticket Service beiskolázási utalvány, Puebla beiskolázási utalványA Kello-pontokon a fentieken kívül elfogadják az OTP Cafeteria kártyát és a Multi-Pay Cafeteria kártyát is.

A postai befizetéshez nem a korábban a diákok nevére kipostázott fehér csekket, hanem a mellékelt díjbekérő levelet kell magukkal vinniük az érintetteknek.

A befizetési határidő augusztus 15-e, azonban a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé a diáknak vagy a szülőnek kell igazolnia.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában