Helyi közélet

2013.07.06. 11:51

Villamosok éjszakája Miskolcon

Miskolc - Programok hosszú sorával köszöntötte Miskolc az első új villamosát pénteken.

Miskolc - Programok hosszú sorával köszöntötte Miskolc az első új villamosát pénteken.

A pénteki villamosváró bulin a Miskolc Dixieland Band nyitotta a koncertek sorát a Városház téren, majd a Czemende zenekar mutatta be „Maradj itthon” című zenei blokkját. Közben egyenként gördültek be a térre és parkoltak le a régi „sárga” villamosok, nosztalgiázva, megelevenítve régi fénykoruk hangulatát. Találkozhattunk itt a rock and roll-korszak csinibabáival, vagy trapézfarmert, hozzá méretes barkót viselő beat-es figurákkal.

A „bécsi” villamoson Dj Bordee egy teljes break csapat kíséretében keverte a jobbnál-jobb elektronikus zenéket. A „Tátrán” régi villamosokról és a Zöld nyíl projektről készült fotókiállítás kínált érdekes látnivalót. A virágóra mögötti színpadon este 8 óra után lépett fel Magyarország Hangja, Pál Dénes, majd a Bíborszél élő koncertje következett, természetesen a Miskolc-dalt is hallhattuk-énekelhettük együtt a fiúkkal.

Este fél 10 után a régi villamosok kigördültek a Városháza elől, átadva a terepet az új, Skoda gyártmányú utódok legelső darabjának. Hivatalosan ekkor, sötétedés után került bemutatásra Miskolc város közönségének az új villamos. A rendkívül látványos bevonuló ceremóniát és a köszöntőt követően bárki felszállhatott és megszemlélhette a Skoda 26 THU 3 típusú villamost, amely a jövőben hosszú évekig meghatározza majd Miskolc város közlekedését. A Hooligans együttes pedig közel kétórás élő szuperkoncerttel, óriási hangulattal szórakoztatta a több ezres tömeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában