Helyi közélet

2013.07.15. 08:55

Vakációóó! a Miskolci Nyári Napköziben

Miskolc - Befejeződött a tanév, elérkezett a várva-várt vakáció. Ismét megnyitotta kapuját a Miskolci Nyári Napközi Perecesen.

Miskolc - Befejeződött a tanév, elérkezett a várva-várt vakáció. Ismét megnyitotta kapuját a Miskolci Nyári Napközi Perecesen.Városunk szinte minden iskolájából érkezik ide gyermek. Vonzó az erdős-fás környezet, a közös tevékenységek öröme, a változatos programok, a találkozás az előző táborozás alkalmával szerzett ismerősökkel.

A tábornak hagyománya van. Beszélgetve szülőkkel, nagyszülőkkel, elmondták, hogy szívesen gondolnak vissza arra az időre, amikor mint kisgyerekek ők voltak táborozók. Táborvezetőnkkel és nevelőtársaimmal együtt szeretettel, örömmel, hozzáértéssel foglalkozunk a gyermekekkel. A felügyeleten kívül változatos programokat biztosítunk, melyben mi pedagógusok is aktívan veszünk rész. Közösen tornázunk, rajzolunk, énekelünk a kis táborozókkal. (Nem marad el a tanár-diák sportmérkőzés sem.) Élmény ez mindannyiunknak. Játékos formában fejlesztjük a kreativitást, a mozgáskoordinációt. (A sport szeretetét is erősítjük a gyerekekben.) A manuális tevékenységek során a finom mozgásokat, az esztétikai érzéket, a kulturális programokon keresztül a beszéd- és kifejezőkészséget, kommunikációt. A közös élmény segíti a közösségbe való beilleszkedést. Lehetőség nyílik a tehetségek felismerésére és a visszahúzódók önbizalmának erősítésére. A sportnak nagy szerepe van a szabálytudat elmélyítésében, a vereség elfogadásában, az ellenfél megbecsülésében, tiszteletében, a fair play-ben.

Milyen programokon vehetnek részt a gyerekek?

Programok:

- zenés reggeli torna (közösen a nevelőkkel),

- kreatív klub keretén belül:

  • rajz,
  • ének (tábori énekkar),
  • rejtvényfejtés (korcsoportonként különböző nehézségi szinttel),
  • ajándéktárgyak készítése (gipszöntés, papírmasé készítése, stb.),
  • ékszerkészítés (gyöngyből, festett száraz tésztából, stb.),
  • - sporttevékenységek (mindennapi mozgás keretében):

  • focibajnokság (csoportok között).
  • röplabda,
  • kidobó,
  • sorversenyek.
  • A sportfoglalkozásokat testnevelő szaktanárok tartják.

    Csoportok által szervezett tevékenységek:

    Minden csoport szervez a többiek számára választható programot nevelőik segítségével, útmutatásaikkal.

    - kőfestés,

    - ékszertervezés, -készítés,

    - sárkánykészítés,

    - mese-, versmondás,

    - aszfaltrajz készítése,

    - mocsárjárás, vízhordás (ügyességi játékok),

    - táncverseny,

    - gyümölcskeresés, illetve rókavadászat.

    A turnuszárón a műsor összeállításában és az előadáson minden csoport képviselteti magát. Fellépnek társaik előtt a legügyesebb táncosok, mesemondók, énekesek. A turnus alatt gyűjtött zsetonok alapján minden csapat elismerésben, dicséretben részesül, hiszen a nemes vetélkedésnek csak nyertese lehet.

    Az előző év tavaszán a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és számos támogató intézmény segítségével társadalmi munkában felújították a tábort. Lefestették a padokat, a kültéri játékokat, vízcsapokat szereltek, stb.

    Ebben az évben is gyarapodott a tábor játékokkal, DVD lejátszóval, plédekkel.

    Öröm a szülőknek és a gyermekeknek, hogy lehetőség van az önfeledt pihenésre, játékra kellemes, biztonságos környezetben.

    Köszönet érte Dr. Kriza Ákos polgármester úrnak és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

    Elmondható, hogy gyermek és pedagógus egyaránt szép élményekkel gazdagodva tér haza. Nem búcsúzunk hát végleg, hiszen jövő nyáron ismét találkozunk, vár minket a perecesi Nyári Napközi.

    Köszönésünk a régi: „Jövőre Veletek ugyanitt!"

    - Győrffy László Jánosné, pedagógus -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában