Helyi közélet

2013.06.14. 12:34

Mi lesz a Mechatronikai Ipari Parkkal?

Miskolc - Ezt a kérdést tette fel a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezetője és dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő pénteken.

Miskolc - Ezt a kérdést tette fel a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezetője és dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő pénteken. Elmondták: 2 évvel ezelőtt a terület döntő részét megvette egy finn beruházó azzal, hogy ott 4 éven belül darugyárat hoz létre, s ezzel 350-400 munkahelyet teremt. Ám mind ez idáig semmi sem történt, csak arról van tudomásuk, hogy a tulajdonos letett a tervéről, s visszamondta a közel 1 milliárdos projektet. Szeretné tudni, erre a az eshetőségre felkészülve szerepelt-e feltétel a szerződésben, illetve mi a szándéka az önkormányzatnak az ipari parkkal. (2011-ben titoktartás mellett tárgyalták az erről szóló javaslatot.)

A polgármester válasza

Az MSZP sajtótájékoztatójára közleményben reagált dr. Kriza Ákos polgármester, melyben többek között ez állt: „A finn darugyár kérdése az áprilisi önkormányzati ülésen már felmerült, épp a szocialista Fedor Vilmos hozta szóba. A közgyűlésen egyértelmű választ kaphattak a szocialisták Pfliegler Péter alpolgármestertől. Május 22-én pedig a Konecranes tájékoztató levele is megjelent a Minap.hu-n. Eszerint a finn darugyár nem állt el a miskolci beruházástól. A Mechatronikai Ipari Park nagyobb részét megvásárolta a cég - 39,5 hektárból több mint 24 hektárt. A Konecranes nyilatkozata szerint a cég elégedett a helyi körülményekkel, az építkezés elhalasztását a számukra fő piacot jelentő európai gazdaságban tapasztalható nehéz piaci körülmények indokolják.”

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában