Helyi közélet

2013.06.05. 10:02

Kényszervallatással vádolja a rendőröket a “koronatanú”

Miskolc - A fogdaparancsnokot is beidézi a bíróság, hogy kiderüljön, igazat mond-e a férfi.

Miskolc - A fogdaparancsnokot is beidézi a bíróság, hogy kiderüljön, igazat mond-e a férfi.Veréssel kényszerítették ki a tanúvallomását a rendőrök - mondta a keddi tárgyaláson az a tanú, akinek vallomása perdöntő lehet a “számozott utcai magyarverésként” elhíresült ügyben.

Mint már többször beszámoltunk róla, 2009 március 15-én a miskolci romák körében elterjedt a rémhír, hogy szkinhedek támadástól kell tartaniuk, ezért szabadcsapatokba szerveződve Miskolc romák által lakott területén őrséget álltak. Az egyik ilyen “őrposzt” közelében, a számozott utcák környékén hajnali egy óra körül többször is lépésben haladt el egy autó, ami gyanút keltett a romákban. Amikor legközelebb arra járt a kocsi, többen közrekapták, és a náluk lévő botokkal, kéziszerszámokkal verni kezdték. Az autóvezető egy alkalmasnak látszó pillanatban gázt adott, és elhajtott a helyszínről, majd értesítette a történtekről a rendőrséget. A sofőrön kívül a kocsiban még egy férfi és egy nő utazott. A rendőrök a helyszínen megtalálták a támadáshoz használt szerszámokat, köztük egy olyan botot, amibe valaki az őrködés ráérős óráiban belevéste, hogy “halál a magyarokra”, karókat, amelyekre vasvillákat szerkesztettek és Molotov-koktélos üvegeket.

Az ügyben 11 miskolci férfit állítottak bíróság elé, ellenük közösség tagja elleni erőszak a vád. Első fokon - részben a feliratos botnak, részben a fenti tanú vallomásának köszönhetően - elmarasztaló ítélet született, a bíróság összesen 41 év börtönt osztott ki, a megyei bíróság másodfokon azonban új eljárás lefolytatására utasították az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárás során ismét bűnösnek mondta ki a bíróság a 11 férfit, de csökkentett a büntetéseken, összesen 34 esztendőt kaptak az elkövetők. A per során egyébként egy közösségi portálról előkerült egy fotó, ami az egyik sértettet olyan környezetben ábrázolja, amiből annak szélsőjobboldali beállítottságára lehet következtetni.

A megismételt eljárás másodfokán a Miskolci Törvényszék ismét az ügy befejezéséhez közeledik, a keddi tárgyalási napon elhangzott vallomás azonban hátráltathatja az ítélethirdetést. A tanú ugyan korábban is hivatkozott arra, hogy a vád minősítését meghatározó terhelő vallomást kényszer hatása alatt tette, a bíróság mégis bizonyítékként vette figyelembe. A legközelebbi tárgyalási napra - július 21-re - a bírság rendőrtanúkat is beidézett, hogy megtudja, igaz lehet-e a férfi vallomása, s ennek eldöntése érdekében a fogdaparancsnokot is meghallgatják, aki a férfi kihallgatása után állítólag nem volt hajlandó addig befogadni a fogdára, míg a kórházban meg nem vizsgálják. A kórházban rendben találták a férfit, aki egyébként nem tett feljelentést.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában