Helyi közélet

2013.06.19. 11:34

Egyből két aljegyző lett Miskolcon

Miskolc - Két új aljegyzője is lett Miskolcnak: dr. Batta Angéla és Miklós Béláné személyében. A májusi közgyűlési ülésen ugyanis módosították a hivatal szervezeti és működési szabályzatát, többek között úgy, hogy lehetőség legyen két aljegyző alkalmazására. A korábbi aljegyző, dr. Szabó Zoltán még májusban távozott a hivatalból.

A két aljegyzői állást megpályáztatták, ennek eredményeképpen – a jogszabályi előírások, illetve a szakmai életútjuk alapján – két aljegyzői munkakör betöltésére született jegyzői javaslat – áll a hivatal közleményében.

Dr. Batta Angéla, a jegyzői kabinet főosztályvezetője, és Miklós Béláné, a hatósági főosztály főosztályvezetője kapták meg dr. Kriza Ákos polgármestertől az aljegyzői kinevezéseket. Miskolc új aljegyzői, jelenlegi munkakörük ellátása mellett töltik be tisztségüket" – tudtuk meg.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában