Helyi közélet

2013.05.31. 08:20

Jóllakatnák a gyerekeket

Encs, Vizsoly, Pere - „Ha a szülők dolgozhatnának, nem éheznének a gyerekek.”

Encs, Vizsoly, Pere - „Ha a szülők dolgozhatnának, nem éheznének a gyerekek.”Az idén is támogatja a halmozottan hátrányos helyzetű családokat a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány. A napokban a kisállatok osztása is elkezdődött. Az alapítványnál megtudtuk, megyénkben 12 települést tudnak vetőmaggal és baromfival, nyúllal vagy sertéssel segíteni, ami több száz családot jelent. A pályázatok kiválasztásakor szempont volt, hogy olyan települések nyerjenek ebben az évben, melyek eddig nem kaptak az alapítványtól segítséget.

Encs még soha nem pályázott az alapítványi támogatásra, tudtuk meg Bratu László polgármestertől, mivel eddig a nagyobb települések ezt nem tehették. A jövőben viszont változás várható, és akkor ők is megpróbálják. Más programokban azonban részt vesz az abaúji város. A nyári gyermekétkeztetés például évek óta sikeres Encsen, és vetőmagot is tudtak osztani a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával.

Baromfit és nyulat

A polgármester hasznosnak tartja az alapítvány kezdeményezését, bár azt megjegyezte, hogy az a szerencsés, ha a családok baromfit vagy nyulat kapnak, mert a sertést még azelőtt levágják, mielőtt az felnőne. Bratu László a gyermekéhezés igazi ellenszerét a foglalkoztatásban látja. A gondok egy részét megoldja a Start Közmunkaprogram, de probléma az is, hogy a hátrányos helyzetű megyékben nagyon sok szakképzetlen ember él. Encsen a gyerekek hétköznap nem éheznek, mert az óvodában és iskolában kapnak enni, de hétvégén már nem biztos, hogy mindannyian megfelelő táplálékhoz jutnak, tette hozzá a polgármester.

Bihi Miklós, Vizsoly polgármestere szerint azonban nem szerencsés az alapítvány élelmezési programja. Ezt tapasztalatból mondja, hiszen az egyik évben részt vettek benne, rengeteg szervezéssel, adminisztrációval járt, végül kisállatokat nem kaptak a családok, csak vetőmagot. Bihi Miklós is azt tapasztalja, hogy hétvégén és iskolai szünetekben éheznek a gyerekek, ezért ők is csatlakoztak a nyári gyermekétkeztetési programhoz. A polgármester szerint egyetlen megoldása van a bajnak, a munkahelyteremtés. Mint mondta, ehhez azonban nem elég a közmunkaprogram, viszont segítene, ha az uniós források következő ciklusában a pénzt mind a foglalkoztatás növelésére költenék. A képzéseket pedig nem összevissza és két hónaposra kellene tervezni, hanem a valós igényeket figyelembe véve, jelezte.

Munkahely kellene

Pere község az idén a nyertesek között van. Blaskó István polgármester úgy fogalmazott, segítséget jelent ugyan a program a szegény családok számára, de nem ez az igazi megoldás, ez csak a lyukak tömködése. Szerinte is a munkahelyek teremtése lenne a megoldás. A Start Közmunkaprogram arra alkalmas, hogy az emberek jártasságot szerezzenek a gazdálkodás terén, és ezáltal kedvet kapjanak saját kertjük megműveléséhez, vagy a kisállatok felneveléséhez. A település igyekszik kihasználni más segélyezési programokat is, hiszen ezekre nagy szükség van, fűzte hozzá a polgármester.

ÉM-HE

Vetőmagot és kisállatot kapnak

Edelényi kistérség: 3 település

Szikszói kistérség: 1 település

Szerencsi kistérség: 1 település

Encsi kistérség: 3 település

Abaúj-Hegyközi kistérség: 2 település

Tokaji kistérség: 1 település

Ózdi kistérség 1 település

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában