Helyi közélet

2013.04.05. 17:41

Elindultak a megyei útfelújítások

Borsod-Abaúj-Zemplén - Több helyen már megkezdődtek a beígért útfelújítások.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Több helyen már megkezdődtek a beígért útfelújítások.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy héttel ezelőtt Nyékládházán jelentette be, hogy többmilliárd forintos útfelújítások kezdődnek a megyében.

Arra voltunk kíváncsiak, milyen ütemben haladnak a munkálatok, illetve készült-e lista arról, melyik útszakaszon mikor kezdődnek a munkálatok.

Vajdácska már elindult

Sárospatak és Vajdácska között a viszonylag rövid utat jelentősen meghosszabbítja a közlekedés, hiszen szinte járhatatlan az út néhány szakasza.

– A héten végre beindultak a munkák – mondja Kuik István, Vajdácska polgármestere. – egy szakaszon már le is marták az útfelületet. A sárospataki bekötő út elejétől egészen a település végéig több mint 5 kilométeren újul meg az út, így arra számítunk, hogy nagyjából nyár végére elkészülhet az út. Természetesen lesz olyan időszak, amikor teljes szélességében lezárják az utat, de akkor majd lehet kerülni Bodroghalom felé, ami ugyan kitérő Patak felé, de még mindig jobb, mintha Újhely felé kellene menni Sárospatakra. Mire nálunk elkezdődik az útlezárás, addigra Bodroghalomban már végeznek is.

– Így igaz – mondja Varga János, Bodroghalom polgármestere –, hiszen nálunk már előrehaladottabb állapotban van az útfelújítás. A tervek szerint három héten belül teljesen elkészül az a két kilométeres út, amely Tiszakarád felé vezet. Éppen itt az ideje, hiszen nagyon sajnálom azokat az embereket, akik kénytelenek nap mint nap zeket a borzalmas állapotban lévő utakat használni.

Ugyancsak a Bodrogközben újul meg a Cigándot és Pácint összekötő út.

– Ennek az útnak már régen készen kellene lennie – mondja Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere. – Annak idején, amikor a cigándi árapasztó tározó épült, a tervben szerepelt az út felújítása. Akkor ez nem valósult meg, és most is csak tolódik. A felújításnak már márciusban el kellett volna kezdődnie, de legfrissebb információim szerint még csak most írták ki a közbeszerzést, így nyár előtt semmiképpen sem fog elkészülni. Most már ott tartunk, hogy szinte lehetetlen ott közlekedni, mert vannak olyan szakaszok, ahol olyan mély gödrök vannak, hogy az alacsonyabb autók fennakadnak. régebben az autósok felmentek a tározó töltésére és ott haladtak, de azt a vízügy lezárta. A Cigánd és Sárospatak közti út felújításáról még szó sincs. Ott még a kátyúzást sem kezdték el. Ha továbbra sem hallgatnak a kérésünkre, lezárjuk az utat!

Listát nem kaptunk

Kértünk listát a Közúttól, milyen ütemterv szerint indulnak majd az útfelújítások, de oldalzártánkig nem kaptunk ilyet.

Dobos Tímea, a miskolci városháza szóvivője a miskolci útfelújításokról elmondta, még nem készítettek listát az ütemtervről, de a lehetőségek szerint minden, a város kezelésében lévő úton elindítják a kátyúzást, amelynek már látható eredménye is van.

Ahol megújul az út

A Sajószöged-Hejőbába összekötő út 5, a Nyékládháza-Tiszacsege összekötő út 20,1, a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő út 5,9, a Csokvaomány bekötőút 4,4, a Szikszó-Gagyvendégi összekötő út 21,2, a Csenyéte bekötőút 3,1, a Méra-Szemere-Büttös összekötő út 2, a Sárospatak-Alsóberecki összekötő út 5,3, a Bodroghalom-Tiszakarád összekötő út 2, a Sátoraljaújhely-Pácin-Zemplénagárd összekötő út 1,5, az Irota bekötőút 2,3, az Edelény-Felsőzsolca összekötő út 5,9 és a Cigánd-Pácin összekötő út 7,9 kilométeres szakasza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában