Helyi közélet

2013.04.11. 08:16

166 ezer liter étolaj "tűnt el"

Miskolc - Több tízmillió forintos, Szlovákiából behozott étolajszállítmányt „felejtett el” feltüntetni tavalyi adóbevallásában egy hévízi cég. Erre egy rutinellenőrzés során derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.

Miskolc - Több tízmillió forintos, Szlovákiából behozott étolajszállítmányt „felejtett el” feltüntetni tavalyi adóbevallásában egy hévízi cég. Erre egy rutinellenőrzés során derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. Az eddigi vizsgálatok szerint 7 szállítmány, mintegy 166 ezer liter étolaj nem jelent meg a cég tavalyi bevallásában. Költségvetési csalás miatt tett feljelentést a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága a pénzügyi nyomozóknál.

A céghez érkező egyik szállítmányt a napokban ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a parassapusztai határátkelő közelében. A teherautón 24 ezer liter étolaj volt, egyliteres kiszerelésben. A pénzügyőrök átvizsgálták az iratokat, amelyekből kiderült, hogy a cég székhelye ugyan Hévízen van, a szállítmány lerakási helyeként azonban Pécel egyik raktárát jelölték meg. Ennek nyomán átfogó ellenőrzést végeztek a gazdálkodónál és kiderült, hogy 2012 végén hét szállítmányban, összesen 166 ezer liter étolajat hoztak Magyarországra, az adóbevallásban azonban egyiket sem tüntették fel. Így több mint 14 millió forint áfát sem fizettek meg. A NAV pénzügyi nyomozói költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában