Helyi közélet

2013.03.22. 13:29

Selyemrét: felújítják, átalakítják

Miskolc - A Selyemréti strandnak június 30-ra el kell készülnie – jelentette be Czinkné Sztán Anikó.

Miskolc - A Selyemréti strandnak június 30-ra el kell készülnie – jelentette be Czinkné Sztán Anikó.Egyszerre két beruházás is zajlik majd a Selyemréti strandon, az egyik a közel egymilliárdos, pályázati fejlesztés, a másik pedig egy körülbelül 80 millió forintos, a város által támogatott bővítés, felújítás. Erről pénteki sajtótájékoztatójukon beszéltek Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője és Katona Ferenc, a terület önkormányzati képviselője. Az új strandrész megépülésével ugyanis hatszorosára nő a fürdő befogadóképessége, de a fürdőfejlesztés tervei ezzel nem számoltak – mondták. Hangsúlyozták: így most a város pénzéből felújítják a fürdőépület alsó szintjét, illetve a régóta nem használt nyári épületet. Ez utóbbiban öltözők, családi kabinok, zuhanyzók, WC-k kapnak helyet. Az épületfelújítások mellett új, nyári bejárata is lesz a strandnak, valamint a kerítést és a büfé bódékat is elbontják és egy 400 négyzetméteres pihenőteret alakítanak ki az új bejáratnál. A munkálatok áprilisban kezdődnek, de közben is nyitva tartanak. „Az esetleges kellemetlenségek miatt előre elnézést kérünk vendégeinktől” – mondta az ügyvezető.

Perdöntő

Az új fürdőrésznek – Czinkné Sztán Anikó szerint – június 30-ra el kell készülnie. Megtudtuk: a közbeszerzési eljárát hamarosan lefolytatják, áprilisban ott is kezdik a munkát.

A turisztikai cég és a Hajdúép Kft. (ők voltak a korábbi kivitelezők, akikkel tavaly szerződést bontott a város – a szerk.) közötti perről is kérdeztük az ügyvezetőt. Az építőcégnek ugyanis több mint 100 millió forintos elmaradt vállalkozói díjkövetelése van a várossal szemben. Az első tárgyaláson a bíróság hozott egy döntést, mely szerint jár nekik a díj, de ez nem érdemi – a turisztikai cég meg is támadta – mivel nem kaptak idézést, egészen pontosan nem a megbízott személyek kapták azt – magyarázta Czinkné Sztán Anikó. Hozzátette: a következő tárgyalásra perdöntő bizonyítékaik vannak. Kerestük a Hajdúép Kft. vezetőjét, Tutor Lórántot is, de nem tudtuk elérni.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában