Helyi közélet

2013.03.04. 08:57

Mentőhelikopter vitte kórházba a motorost - Rendőrségi hírek Borsodból

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. március 3-án is több esetben történt rendőri intézkedés.

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. március 3-án is több esetben történt rendőri intézkedés.Az elmúlt huszonnégy órában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri szervei tulajdon elleni szabálysértés miatt húsz főt vettek őrizetbe. Az eljárás alá vontak közül három személlyel bolti, míg tizenhét elkövetővel szemben falopás miatt indítottak a rendőrök gyorsított szabálysértési eljárást.

Megyénk útjain az elmúlt napon egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, anyagi kárral végződő ütközés két esetben jutott a rendőrség tudomására.

Egy 33 éves kurityáni nő Szín község irányából Perkupa felé haladt motorkerékpárral. Az enyhén jobbra ívelésű útkanyarulatban a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg és átsodródott a bal oldali forgalmi sávba. A motoros fékezni próbált, de elesett és az út mellett a jelzőtábla oszlopnak csapódott. A baleset következtében a 33 éves nő megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A Rendőrség kiemelten kezeli a rendszeres közúti ellenőrzéseket, így a közlekedők a megye útjain bárhol számíthatnak rendőri jelenlétre, sebességellenőrzésre!

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában