Helyi közélet

2013.03.11. 11:15

Közfoglalkoztatottak az észak-magyarországi erdőkben

Miskolc, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Félezernél több állástalan jut munkához szeptember végéig az észak-kelet magyarországi állami tulajdonú erdőkben, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. héthónapos közfoglalkoztatási programja március elején kezdődött - tájékoztatta a társaság az MTI-t hétfőn.

Miskolc, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Félezernél több állástalan jut munkához szeptember végéig az észak-kelet magyarországi állami tulajdonú erdőkben, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. héthónapos közfoglalkoztatási programja március elején kezdődött - tájékoztatta a társaság az MTI-t hétfőn.

A programban résztvevők száma hasonló a tavalyihoz, akkor 11 hónapon keresztül átlagosan 567 embert foglalkoztatott a cég.

A tájékoztatás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye 93 településéről kerülnek ki a napi nyolc órában dolgozó közfoglalkoztatottak, egyebek mellett Szendrőládról hatvan, Putnokról tizenhat, Erdőhorvátiból tizenhárom, Dámócról és Bőcsről tíz-tíz állástalan juthat munkához az Északerdő tizennégy erdészeténél és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóságánál.

A tervek szerint a közfoglalkoztatottak ápolási és talajelőkészítési munkákat végeznek, de a nyesés, bozótirtás, vágástakarítás is a feladataik közé tartozik majd, miként a hulladékgyűjtés, az erdei kisvasutak nyomvonalának tisztán tartása, erdei játszóterek, padok felújítása és források takarítása. Az erdei utak és nyiladékok karbantartása mellett parlagfű irtási és tűzmegelőzési feladataik is lesznek.

A program részeként százhúszan motorfűrész-kezelő képzést is kapnak.

A társaság a közfoglalkoztatásra több mint 426 millió forintot nyert pályázaton a Belügyminisztériumtól, és bár önerő meglétét nem írták elő, a számítások szerint a programhoz kapcsolódóan mintegy 27 millió forintos költsége lesz az Északerdőnek.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában