Helyi közélet

2013.03.04. 16:34

Kis Szilvamag: park lehet és parkoló

Miskolc - A közeljövőben nem, talán év végére rendeződhet a Diósgyőrben „képződött” terecske sorsa.

Miskolc - A közeljövőben nem, talán év végére rendeződhet a Diósgyőrben „képződött” terecske sorsa.Közpark és buszparkoló a turisták számára: valószínű, ez épül a „Kis Szilvamag” nevű területre Diósgyőrben. A tér annak idején a Zöld nyíl projekt részeként „képződött”. A villamosprojekt pályarekonstrukciós munkálatai valamint a sínek meghosszabbítása már megtörtént, a munkások már rég levonultak, a Kis Szilvamag pedig – parlagon és csúnyán – mintha „ottfelejtődött” volna.

Beépítendő terület

Dobos Tímea, a miskolci önkormányzat szóvivője szavaiból most az derült ki, hogy nem felejtkezett el róla a város.

– A rendezési terv szerint beépítésre szánt területről van szó – mondta. Hozzáfűzte, az eredeti tervben lakóépület kialakítása szerepel.

A lakók, a főépítészi kabinet, főmérnök és a polgármesteri hivatal városrendezési- és rendezési osztálya javaslata volt az említett közpark és a turisták számára a buszparkoló.

– Ehhez azonban a közgyűlés döntésére van szükség, módosítaniuk kell a képviselőknek a területfelhasználást – fogalmazott a szóvivő. Megjegyezte, ha ezt jóvá is hagyja a testület, akkor is csak év végére várható a megvalósulás.

Lebontott házak

A Kis Szilvamag története egyébként a projekt kezdetére nyúlik vissza. A villamospálya teljes felújítására csak úgy adott pénzt annak idején az unió, ha új villamosszakasz is épül a beruházás során. Az akkori városvezetés – arra hivatkozván, hogy a villamospályára igencsak ráférne a felújítás, és 37 milliárd forintról van szó – bevállalta, hogy meghosszabbítja a villamosvonalat Diósgyőrtől Felső-Majláthig. Ám nagyon sokan tiltakoztak a tervek ellen, főleg a környéken lakók. Arra hivatkoztak, hogy a villamos szinte az ablakuk alatt fog elsuhanni (elzörögni) olyannyira keskenyek az utak.

Ekkor jött az ötlet, hogy bontsanak le néhány házat a környéken. Végül az önkormányzatnak sikerült megvennie a területen lévő ingatlanokat, ezzel lehetővé vált az Árpád utcai szűk keresztmetszet megszüntetése, valamint az is, hogy egy teret alakítsanak ki a területen. „Szemmel látható, hogy a tér adottságai kiválóak”, olvastuk az egyik lokálpatrióta blogjában az interneten. A terület az akkori városvezetés fantáziáját is megmozgatta, ötletpályázatot írtak ki, hogy mi épüljön oda. Annyit tudunk még, hogy a többség teret szeretett volna, sőt, Diósgyőr főterét is álmodták a Kis Szilvamagba. Aztán jött a városvezetés-váltás, és elfelejtődtek az ötletek. Most kiderült, hogyan rendeződhet a terület sorsa.

- ÉM-HM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában