Helyi közélet

2013.02.04. 08:33

Lesz-e tulajdonosváltás?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Van, ahol már döntöttek, s van, ahol még fontolgatják: megtartsák vagy sem az önkormányzati szakrendelőt.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Van, ahol már döntöttek, s van, ahol még fontolgatják: megtartsák vagy sem az önkormányzati szakrendelőt.– Az egészségügyi szolgáltatás minősége mindig is nagy érték volt a városban, sokat is tettünk érte. A saját álláspontom, s ez szerepel majd a javaslatomban is, hiszen én leszek az előterjesztő, hogy meg kívánjuk tartani a rendelőintézetünket – tájékoztatott Bráz György, Tiszaújváros polgármestere. – Hogy ez miként valósulhat meg, azt még az e tárgyban február 14-re összehívott rendkívüli közgyűlési ülés előtt, a valós költségvetés ismeretében kell tisztázni. Az eddigi színvonalon történő fenntartáshoz (lejjebb adni pedig semmiképp sem szeretnénk) pénzre van szükség, a OEP-finanszírozáson túl megközelítőleg 200 millió forintra, amit saját bevételeinkből kell biztosítani.

Nem tudják vállalni

Mezőcsát polgármestere, dr. Domján László azt vetette előre: a TIOP-pályázaton elnyert fejlesztésből létrejött kistérségi járóbeteg központ egy éve 97 százalékos szakmai lefedettséggel átlagosan 85 százalékos kapacitáskihasználtságot meghaladva működik. A pályázatban részt vevő partner önkormányzatok többségét tömörítő Mezőcsáti Kistérség Többcélú Társulási Tanács a január 14-i ülésén javasolta a székhely települési, egyben gesztor önkormányzat részére az állami fenntartásba vétel elfogadását. Mezőcsát képviselő-testülete ennek alapján a Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. állami fenntartásba adásáról döntött, tekintettel arra, hogy az önkormányzat előreláthatólag nem tudja vállalni a működési hiány finanszírozását. A polgármester azt is hozzátette: az állami fenntartásba történő átadásnak az önkormányzat (tekintettel a közös HEFOP-pályázatra is) azt a módját tudja támogatni, hogy a feladatellátó B.-A.-Z. Megyei Kórház legyen. A döntés a teljes létszámmal határozatképes ülésen hét igen szavazattal, tartózkodás nélkül, két szavazat ellenében született meg.

Cigándon egyelőre a számításoknál tartanak, így Gál Béla jegyző csak valószínűsíteni tudja, hogy a jövő hétre tervezett rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslat az átadásról szól majd.

Még folyik a számolgatás

– Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nemigen tudjuk fenntartani a szakrendelőt. A törzstőke 99,6 százaléka a városé, csupán a többin osztoznak a környező települések. Jelenleg egy önkormányzati kft. üzemelteti a szakrendelőt, amelytől most várjuk a bevétel-kiadás adatait. De már most gyanítható, hogy Cigándnak nemigen lesz rá a jövőben pénze. A feladatot jelenleg az újhelyi kórházzal látjuk el, nyilván velük is tárgyalni kell a döntés előtt. De a jövő hétre már a polgármester úr is hazaérkezik, így felgyorsulnak a tárgyalások.

Szerencsről csak a leglényegesebb információt sikerült megtudnunk: az önkormányzat továbbra is működteti és fenntartja az egészségügyi intézményt.

ÉM-SzK


Borsod-Abaúj-Zemplén - Még két hetük van a szakrendelőt fenntartó önkormányzatoknak a döntésre.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában