Jegyzet: A vaskalapos listája

Parancsnok elvtárs, betekinthetnék abba a szigorúan őrzött Commodore 64-es listába? Szó sem lehet róla! Igazából nem is nagyon érdekelne, hiszen ez már régen kiszivárgott. Hát, akkor mit tehetek önért? Nem sokat, csupán engem is tessék kihúzni a névsorból. Hogyan gondolhatja ezt? Úgy, ahogyan X.Y. elvtársakat is ki tetszett operálni. A parancsnok nem sokat gondolkodik. Megadja magát. Szántó István jegyzete.

Megértő készséggel satírozza ki a hívatlan látogató nevét. A helyszín a miskolci vámhivatal első emelete. A több mint három évtizedes történet több mint városi legenda. A közelmúltunk egy apró szeglete, a rendszer keresztmetszete. A vaskalapos listája így apadt felére alig egy hét alatt.

Mit nem adnék, ha megszólaltathatnám szemtől szembe azt a borsodi jóembert, aki a nyolcvanas évek elején, úgynevezett lokális szocialista boszorkányüldözést szorgalmazott a régióban. Éppen abban az időben, amikor az egypárti, egy kormány felszámolta az állami kereskedelem monopóliumát. A háttérben egy buzgó vámos vagy egy szemellenzős pártember felfedezi, hogy egy miskolci utazási irodában szervezetten seftelnek. A háromnapos vasfüggönyön túli túrák résztvevői százszámra hozzák be az olcsó Commodore 64-es számítógépeket, majd a szabályos vámolás után az állami bizományi üzletekben néhány ezer forintos felárral hasznosítják. A hatóság éber őrei parancsra sec-perc térképezik fel a kiutazókat és a számítógépeket eladókat. A rendőrség és az ügyészség – sehol máshol az országban, csak Borsodban – kampányban, zsinórban gyanúsítják meg a komputerrel üzletelőket. A vádiratok futószalagon készülnek, mindannyiunkat egyszerű, néhány ezer forintos üzérkedéssel gyanúsítanak.

Próbálunk védekezni a kulisszák mögött, de hasztalan. Hiába érvelünk, hogy legálisan, vámkezelt árut értékesítettünk a bizományi áruházon át. Az sem számít, hogy mindannyian adózunk utána. Mondogatjuk, hogy olyan COCOM listás gépeket hoztunk be, amelyekkel kijátszottuk az imperialisták éberségét. Ez se hatja meg az irigykedőket, akik akkoriban még a határsávig se utazhatnak engedély nélkül. Próbálnak példát statuálni az ügyészségen. Az értelmesebbek csóválják a fejüket, keresik a kibúvót nyújtó paragrafusokat. Meg is lelik. Kiszórják, postázzák, tárgyalások mellőzésével az enyhe figyelmeztetéseket, és az ezzel együtt járó útlevélbevonásokat. A megye üzleteiből eltünedeznek az olcsó számítógépek. A vállalatok, a téeszek, az ipari szövetkezetek anyagbeszerzői hiába keresik már az avasi és a belvárosi műszaki üzletekben. A vaskalaposok listája azonban tovább él. Önállósul. A pártemberek egymás asztalai között kering. Akad néhány fafejű, aki a névsorban szereplőket kizárná a pártból. Mások viszont védik a megtévedteket, bagatellizálják az ügyet. Sokáig csámcsognak a nagy semmin.

Igazából mindez hidegen hagy. Őszre három autóversenyző szimulátor program fut a számítógépemen. A fekete fehér junoszty tévé helyett már a harminc kilós eredeti Commodore monitoron rovom a monte-carlói köröket. Mintha ott lennék a napsütötte tengerparti városban. A kék turista paszportom jó helyen, teljes biztonságban nem a rendőrségi páncélszekrényében hever. Ott is jár le magában. Kollégám-útitársam egy esztendő múlva bevallja a nagy trükköt, hogy úszta meg az elszámoltatást. Szó szerint idézi a tömör, fajsúlyos párbeszédet. Megnyugszom, nekem ez úgy se ment volna. Hiányzik a pókerarc és a pléhpofa.

- Szántó István -