Helyi közélet

2013.02.11. 11:45

Egyetem: "a működőképesség határán"

Miskolc - A Miskolci Egyetem állami bevételének az egynegyedét veszítené el idén a tervek szerint.

Miskolc - A Miskolci Egyetem állami bevételének az egynegyedét veszítené el idén a tervek szerint.A tervek szerint több mint 42 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak idén az állami egyetemek és főiskolák, mint tavaly. Az idei pénzkivonás legnagyobb vesztesei a tudományegyetemek, a dobogó legfelső fokán az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll, amely a tavalyi 19,4 milliárd helyett idén már csak 14 és fél milliárd forint állami támogatáshoz jut. A Miskolci Egyetemen sem sokkal jobb a helyzet, tavalyi költségvetésének az egynegyedét veszítené el. Hogyan lehet ezt túlélni? – kérdeztük Patkó Gyula rektortól, aki elöljáróban elmondta: tavaly a Miskolci Egyetem 6 milliárd forint állami támogatást kapott, az idén 1,5 milliárddal kevesebbet, azaz 4,5 milliárd forintot. Mint fogalmazott, az egyetlen megoldás a racionalizálás, sok kis apró lépésben. A csütörtöki szenátusi ülésen is ez volt a téma, és a következőn is ez lesz, tehát készülnek a tervek. Az egyetemi költségvetést március 31-éig kell elkészíteni, a racionalizáláson túl igyekeznek a saját bevételeket növelni, hangsúlyozta az egyetem vezetője. Mindemellett a szakminiszterhez fordul az egyetem vezetése az elvonás csökkentésének érdekében.

Állandó bizonytalanság

– A Miskolci Egyetem működőképességének a határára sodródott.

Így fogalmazott Konyári György, az intézmény Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának alelnöke. Emlékeztetett: amióta Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette az önfenntartó felsőoktatás tervét, attól kezdve egyre drasztikusabb elvonások érik az egyetemeket és főiskolákat. A Miskolci Egyetemnek már tavaly is meg kellett válnia közel 100 dolgozójától, pedig tavaly kisebb mértékű volt a forráskivonás. Az alelnök szerint a mostani elvonást sem lehet mással kompenzálni, mint létszámcsökkentéssel. Ugyanakkor nagy problémának tartja, hogy az egyeteken állandósult a bizonytalanság, és álságosnak nevezte a kormány azon tervét, hogy úgynevezett segélyalapot hozna létre a felsőoktatási intézmények megsegítésére. Konyári György szerint nem segélyalapra van szükség, hanem megfelelő állami támogatásra, mert az intézmények nem azért vannak bajban, mert pazarolnak, hanem azért mert egyre nagyobb a forráskivonás.

Nem lehet önfenntartó

Az alelnök szerint az is álságos, hogy a kormány nem mondja meg, melyik egyetemre van szükség és melyikre nincs, hanem „kivérezteti” az intézményeket azzal a szándékkel, hogy az erősebbek megmaradnak.

– Bár most épp a nagy egyetemek is rosszul járnak – tette hozzá Konyári György. – Önfenntartó egyetemet pedig nem lehet Magyarországon létrehozni, mert sem a családok fizetőképessége, sem az ipar nem erős hazánkban.

Az alelnök megjegyezte: arra várnak, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája milyen eredményekkel fejezi be a miniszterrel folytatott tárgyalásokat, és ha ezeknek nem lesz eredményük, akkor a hallgatók teljes erővel tiltakozó akcióba lendülnek, amihez valószínűleg az oktatók is csatlakozni fognak.

Szerintük több a támogatás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási államtitkársága a hét elején közleményt adott ki, amely szerint nő a felsőoktatás rendelkezésére álló pénz. A tárca szerint 2013-ban 47 milliárd forintos plusztámogatást jelent a PPP-beruházások kiváltására, az EU-s pályázatok önrészének teljesítésére és a szállítói tartozások kiegyenlítésére szolgáló állami kötelezettség-vállalás. A keretszámok eltörlésével a magasabb állami ösztöndíjas hallgatói létszámhoz is hozzárendeli a kormány a forrásokat - tették hozzá.

„Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az egyetemek, főiskolák finanszírozásának csak egy részét képezi az állami támogatás, ezen felül saját bevételekkel is számolhatnak” - írta az Emmi a közleményben, amely szerint az intézmények „idén ráadásul több hallgatót vehetnek majd fel, amiért többlettámogatásra lesznek jogosultak”.

ÉM-HE

Egyetemek állami támogatása

2008. 207,8 milliárd forint

2009. 193,6

2010. 190,7

2011. 182,3

2012. 165

2013. 123,3 


A Miskolci Egyetem állami támogatása

2011. 7,256 milliárd forint

2012. 6,545

2013. 4,5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában