Üzletek és kapcsolatok köttettek a síbörzén

Miskolc - Újra és újra felmenni egy havas lejtő tetejére, hogy onnan folyton lecsússzon az ember, nem tűnik túl produktív időtöltésnek, de a síelés megszállottjai szerint minden pénzt megér.Szégyen - vagy inkább gyalázat -, de síkvidéki származásom miatt gyermekéveimből kimaradt a síelés. Később, amikor a Bükk lábához költöztem, érdeklődtem ugyan a havas sportok iránt, de ezek gyakorlása javarészt abban merült ki, hogy elvittem szánkózni a gyerekeimet. Éppen emiatt olyan tanácstalanul tébláboltam az ifiházban szombaton megrendezett a síbörzén, mint eunuch a nudista strandon; tudom, mi mire való, de az eszközök használatáról saját tapasztalatokkal nem rendelkezem.

Ahogy végignéztem a vásárlók, válogatók tömegén, valószínűleg én voltam az egyetlen, aki csak “fejben” tud síelni. Még szerencse, hogy fotós kollégám járatos a havas dombokról való lesiklás művészetében, így az ő ismereteire támaszkodhattam, de mint mesélte, őt se kellett császármetszéssel a világra segíteni az ab ovo a lábán lévő síléc miatt; az első pár lécét éppen itt, egy ugyanilyen síbörzés szerezte meg potom áron. Jólesett a tudat, hogy nincs még minden veszve...

Kovács Tamás kisfiával érkezett a börzére. Amit mondott, szintén segített csökkenteni kialakulóban lévő kisebbrendűségi komplexusomat, mert arról mesélt, hogy a síelés alapvetően az ő életében sem játszott kiemlekedően fontos szerepet, ellenben gyakorlatilag gördeszkával a talpa alatt nőtt fel, így ennek logikus folytatása volt, hogy téli sporteszköz gyanánt a snowboardot választotta. Szombaton már másodszor járt a börzén, a délelőtti órákban kilencéves Bence fiának szerezték be a szerelést. A kisfiú apja nyomdokain jár: ő is a gördeszkát preferálja a hómentes időkben, a téli lejtőkön pedig a most kapott snowboardot, kötést és sisakot használja majd. Tamás remek ötletnek tartja a síbörzét, elmondása szerint míg egy jobb minőségű deszkáért akár hatvanezer forintot is elkérhetnek a boltokban, addig itt ennek egyharmadáért lehet venni egy sportolásra már alkalmas eszközt, ami tökéletesen megfelel arra a célra, hogy valaki lecsússzon vele néhányszor a lejtőn. Kiszámolta, hogy így lényegesen olcsóbb, mintha bérelné a sportszert. A család általában a Tátrába jár - mert közel van és viszonylag olcsó -, de most féléves a legkisebb gyerek, aki miatt át kell gondolniuk szokásos programjukat.

Vass László két fiával érkezett Ceglédről - ő a kínálati oldalt képviselte. Hajnalban kelt, hogy itt lehessen a síbörzét, de mint mesélte, most nem ment olyan jól az üzlet, mint tavaly; sok érdeklődő volt, de most kevesebben vásároltak, tán mert kevesebb a pénz. A december jól ment, de a januári piac csak pang. Hogy hogyan jut eszébe egy tökéletesen sík vidékről származó embernek síléceket, sícipőket és deszkákat árulni, az egyike a világ nagy rejtélyeinek, de Vass László megpróbált választ adni rá. Ahogy mesélte, évek óta járják Ausztriát, eleinte lomtalanításból származtak, maradtak meg a síeszközök, aztán rájött, hogy itthon komoly másodlagos piaca van a külföldön modernebbre cserélt daraboknak. Negyven éve kereskedő, megérezte a piacban rejlő lehetőségeket, s már tudatosan keresi az olcsón megvásárolható, drágábban eladható sífelszerelést. Árukészletében vannak néhány éves modellek és divatosabb holmik is. Ahogy mesélte, tavaly óta olyan nagy újdonságok nincsenek, a friss trendek - ha léteznek is ilyenek - egyelőre ide még nem gyűrűztek be.

A börze azonban nem csak arra jó, hogy valaki túladjon a gyerek kinőtt sícipőjén, vagy hogy egy két számmal nagyobbat vegyen helyette, hanem arra is, hogy ápolja a sportbarátságokat, hiszen a sí megszállotjai valószínűleg felbukkannak az ilyen rendezvényeken, amelyek így arra is alkalmat szolgáltatnak, hogy csoportos, közös sítúrákhoz szervezzen itt résztvevőket az ember.

Szendrei Péter