Helyi közélet

2013.01.30. 10:52

Szőlőművelésre pályáznak Tarcalon

Tarcal - A tarcaliak ismét „benépesítenék” a Kopasz-hegyet.

Tarcal - A tarcaliak ismét „benépesítenék” a Kopasz-hegyet.A Start közmunkaprogram keretében Tarcal idén szőlőtelepítésre is pályázik.

– A közelmúltban voltunk a francia testvértelepülésünkön látogatóban – mondja Baracskai László, Tarcal polgármestere. – Az 1600 lelkes településen 32 borászat működik, de ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a település határától az erdőhatárig csak szőlőültetvényekkel lehet találkozni. Amikor pedig itthon Prügy felől jövök Tarcal felé, elszomorít, hogy a Kopasz-hegy nyugati lejtőjén egyre kevesebb a szőlőültetvény. Éppen ezért azt határoztuk el, hogy ebben az évben a Start közmunkaprogram keretében szőlőtelepítésre is vállalkozunk. Ez számunkra mintegy kötelesség is, hiszen ennek a vidéknek a fekvése, a talaja és a mikroklímája egyaránt adott ahhoz, hogy kiváló minőségű hegyaljai szőlőket termeljünk. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben a mi településünkön is egyre több borászat jelenik meg, ami tovább öregbítheti Tokaj-hegyalja és azon belül is Tarcal hírnevét az ország határain belül és kívül egyaránt.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában