Helyi közélet

2013.01.16. 13:29

Kriza Ákos: ne listázzanak

Miskolc - MSZP: egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban.

Miskolc - MSZP: egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban.„Megalázó és gusztustalan az a módszer, ahogy a miskolci szocialisták saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik” - hangsúlyozta Kriza Ákos, miskolci polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Elmondta: sorozatosan kapják azt a vádat, hogy erdélyi származású magyarokat hoznak helyzetbe Miskolcon, akiket egyébként a szocialisták következetesen románoknak neveznek. A miskolci önkormányzatnál és a város cégeinél több ezer ember dolgozik becsülettel és igen, vannak közöttük határon túlról érkezett magyarok, akik évek óta a városban élnek és dolgoznak - emelte ki.

Nincsenek többen

Semmivel sincsenek többen, mint bármely másik nagyvárosban - tette hozzá. Nem volt elég a korábbi gyalázat, amit Ron Werberrel együtt eszeltek ki az egész magyar nemzet ellen? - emlékeztetett a polgármester. Megint románoznak, mint annak idején? - tette fel a a kérdést. Ne legyen illúziónk, azzal kapcsolatban, hogy bármilyen eszközt meg fognak engedni maguknak, hogy a város irányítását visszaszerezzék, és újra kezelhetetlen tartozást halmozzanak fel - figyelmeztetett. A szocialisták más esetekben tiltakoztak a listázások ellen: aljas, kirekesztő fasiszta módszernek nevezve azt - jegyezte meg. „Utoljára kérem, a miskolci szocialistákat hagyják abba a szerintük ilyen vagy olyan magyarok listázását” - zárta szavait a polgármester.

Az MSZP közleményben reagált az elhangzottakra.

„Mi csupán arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Kriza Ákos polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben” - fogalmaz Földesi Norbert frakcióvezető.

„Igaz-e, hogy Pálffy Kinga, a Miskolc Holding vezérigazgatója az ő rokona és beszéli a román nyelvet? Igaz-e, hogy Perecsenyi Attila, a Miskolci Városgazda igazgatója az ő barátja, s korábban ugyanabban a nagyváradi Ady Endre Líceumban tanult, ahol ő is? Igaz-e, hogy Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója Székelyudvarhelyen született? Igaz-e, hogy a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója, a Szemere Bertalan Szakközépiskola igazgatója, a Miskolci Sportiskola felügyelő bizottságának elnöke, akiket egytől egyig a fideszes városvezetés hivatalba lépése óta neveztek ki posztjukra, mind-mind erdélyi, vagy partiumi származású emberek, s többségüknek korábban semmi köze sem volt Miskolchoz? - sorolja kérdéseit a frakcióvezető.

ÉM


Miskolc, 2013. január 16., szerda (MTI) - Kanada magyarországi nagykövetségét egy Miskolcra tervezett médiakampány, az MSZP-t pedig listázás miatt bírálta Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában