Helyi közélet

2013.01.10. 17:33

Kiállítási-körkép Kazincbarcikáról

Kazincbarcika – Az óévből az újévbe átnyúló tárlatok várják a művészetbarátokat.

Kazincbarcika – Az óévből az újévbe átnyúló tárlatok várják a művészetbarátokat.Fülöp Tibor Mesterremek-díjas népi iparművész jubileumi tárlata december 6-án nyílt meg a városi kiállítóteremben. A kovácsmester már ötven esztendeje alkot szenvedélyesen; használati- és dísztárgyak, berendezések mellett kisplasztikái és műtárgyai is láthatók a tárlaton. Sőt, rendhagyó módon ezúttal műhelyrajzai közül is a közönség elé tárt néhányat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a jubileumi kiállítás január 15-éig látható, de a művészetbarátok már egy új nyitva tartási rend szerint nézhetik meg Fülöp Tibor tárlatát.

A Barcika Art Kft. a közönség igényeihez igazítva január elsejétől a következőképpen módosította a városi kiállítóterem nyitva tartását: hétfő szünnap, kedden és csütörtökön 13-tól 17 óráig, szerdán és pénteken pedig 9-től 13 óráig várják a látogatókat. Új tárlatok megnyitását követően alkalmanként hétvégén is kinyitják majd a művészeti egységet. Ilyenkor egy-egy rendhagyó attrakcióval készülnek a szervezők, mely remélhetőleg a művészetbarátok örömére szolgál majd.

A város főutcáján található Kisgalériában a putnoki Holló László Galéria 20. századi magyar ex libris és alkalmazott grafikai vonulatát bemutató gyűjteményének egy része látható. Az Imolay dr. Lenkey István lokálpatrióta műgyűjtő kollekciójából álló tárlat szintén meghosszabbítva, január 29-éig áll nyitva a nagyközönség előtt.

- GJ - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában