Helyi közélet

2013.01.24. 15:37

Kiállítás és művészportré Putnokon

Putnok - Megnyílt Barabás Zoltán festőművész kiállítása Putnokon.

Putnok - Megnyílt Barabás Zoltán festőművész kiállítása Putnokon.Ha festek!” - ezt a címet viseli Barabás Zoltán festőművész kiállítása, melynek a Holló László galéria ad otthont.

A megnyitón olyan nagy volt az érdeklődés, amire maguk a rendezők sem számítottak, ezért az egyébként tágas galéria szűkösnek bizonyult ez alkalomból. A Magyar kultúra Napja alkalmából megrendezett tárlaton elhangzott Karinthy Frigyes Előszó című költeménye, Márkus Sándor előadásában. Ezt követően Tóth Hanna furulyajátékával tette még színesebbé az eseményt.

A tárlatlátogatókat Tamás Barnabás Putnok Város polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte, beszédében méltatta Barabás Zoltán alkotói munkásságát. Zsuponyóné Ujváry Mária muzeológus beszélt az eddig végzett közös munkáról, kiállításokról.

Barabás Zoltán alkotóművész kérdésünkre elmondta: már gyermekkorában nagy késztetést érzett a rajzolás iránt. Kazincbarcikán végezte tanulmányait, jelenleg Putnokon él családjával. Festészetében az emberi és az állatportrék mellett a szép tájakat is megjeleníti. Legszívesebben az impresszionista irányzatot követi munkáiban.

A rendezvényen mutatták be az alkotóról készült művészportrét, melyet a Putnok Városi televízió munkatársai készítettek. A tárlat március 1-ig tekinthető meg a Holló László Galériában

- Tamás István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában