2013.01.24. 17:09
Jegyzet: Vigécek a szocializmusban
<em>Sosem volt szívem megválni ettől, hiszen minden szegletében őrzi anyai nagyapám keze nyomát</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
Sosem volt szívem megválni ettől, hiszen minden szegletében őrzi anyai nagyapám keze nyomát. Szántó István jegyzete.Örököltem egy 1920-as családi életbiztosítási kötvényt. Díszes, mutatós, minden részletében kidolgozott hatalmas oklevélszerűség, mint egy részvénypapír. Sosem volt szívem megválni ettől, hiszen minden szegletében őrzi anyai nagyapám keze nyomát. Koronában, majd pengőben is feljegyezte, mikor mennyit fizetett be és mennyit kölcsönzött ki. Ezek az egyszerű pénzügyi tranzakciók valami sejtelmes titokról árulkodhatnak. Amit már aligha fejtünk meg. Ám a biztosítók, a biztosítások szövevényes kapcsolatrendszere, idegenek életére, sorsára fogadni, máig is valami misztikumot rejtegetnek előlem. Ha ebből sikerül is időnként valamit felfednem, az csak a véletlen műve lesz.
Újdondász koromban sokszor elsétálok a Bajcsy-Zsilinszky úti Állami Biztosító előtt. Sötét ruhás, fehér inges, nyakkendős urak, csinos, elegáns hölgyek látszólag céltalanul cikáznak az íróasztalok között. Az AB-nek még nincs versenytársa a piacon. Nézelődöm az üvegportál előtt, mígnem belépek, hogy jó szokás szerint az irodavezetőt keressem. Készséges, szinte tollba diktálja, mi mindenben szolgálják a dolgozó lakosságot. Mielőtt elbóbiskolnék, makacsul kifaggatom, miként cserkészik be az üzletfeleiket. Érdekes, szaftos sztorikkal halmoznak el. Egy óra múlva mindezt már a szomszédos szerkesztőségben körmölöm.
Másnap elégedetten, büszkén olvasom a veretes művet, mígnem déltájban összefog ellenem a világ. A szerkesztői raporton derül ki, hogy beletapostam az ügynökök lelkébe. Dörgedelmes telefonokat kapok a kenyéradóimtól. Milyen megalázó cím az, hogy ügynökök és ügyfelek. Kollektíven kikövetelik, hogy ők nem ügynökök, ők szocialista üzletkötők. Áldom a bölcs előrelátásom, hogy a vigécség szóba se került. Végül megúszom helyreigazítás nélkül.
Ám még nem sejtem, kinek köszönhetem a malacomat. Fövenyessy József igazgató patinás irodájában jövök rá, hogy egy jóságos, jóindulatú, igazi békebeli úriemberrel hozott össze a sors. Félszavakból értjük egymást. Panaszkodnom se érdemes, legyint a kollégák felháborodására. Majd bizalmába fogad és elmondja, minek köszönheti a kéretlen, erőteljes védelmet. Néhány akkori potentát – finoman fogalmazok, hiszen ezek még nem érettek nyomdafestékre – házi kasszának véli a biztosítót. A tapolcai nyaralókból sorra tűnnek el a drága ezüst étkészletek és értékes porcelánok. A tettesek persze sosincsenek, az ÁB meg dzsentri katonatisztként állja a cehhet. Kételkednék, de minek, korai még meginognia a szocializmusba vetett hitemnek. Így aztán rendre látogatom Józsi bácsit a Székely kerttel vagy a Béke étteremmel, illetve a Pátria házzal szemközti irodájában. Biztosítási ügyekben Jolly Joker – egyre-másra szaporodnak a cégek, s ő nyugdíjasként is utolsó leheletéig bedolgozik a szakmába.
Sokat beszélünk a világ folyásáról, a biztosítási piac jövőjéről, de ezt a Francia- Magyar Biztosítós kötvényemet mindig elfelejtem neki szóbahozni, megmutatni. Csak a századforduló előtt jut eszembe felkutatni a nagy múltú intézmény jogutódját, amit Olaszországban lelek meg. Igazából nem örülnek az egymásra találásunknak. Végül egy londoni bíróság előtt elismerik, nagyapám nem önszántából szakította meg a kapcsolatot velük a világháború után.
Kedves Józsi bácsi, Neked dicsekszem, nem sokat, de fizettek. Ha együtt küzdjük végig ezt az ügyet, az olasz vigécek nem ússzák meg ilyen olcsón. Sajnos ezek már soha nem ismerhetik meg, milyenek is a vérbeli szocialista üzletkötők.