Helyi közélet

2013.01.02. 20:26

Hogyan fejlesztik Tapolcát?

Miskolc - Szeptemberhez képest csak december végén adta be a város Miskolctapolca fejlesztési terveit.

Miskolc - Szeptemberhez képest csak december végén adta be a város Miskolctapolca fejlesztési terveit.„A fejlesztés nagyobb körbejárást igényelt, meggondolatlan lépésnek nincs értelme, még akkor sem, ha a beruházás csúszik 1-2 hónapot” – fogalmazott Rostás László főépítész, amikor a csúszás okáról kérdeztük. Azt azonban megerősítette, ezek lesznek azok a tervek, amelyekkel a város a kormányhoz fordulhat állami támogatásért.

Lengyel Katalin, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetője is elmondta: a fejlesztési tervek szakhatósági engedélyeztetésen vannak. Ennek az ügyintézési ideje 30 nap, de az ügyvezetőtől megtudtuk sürgetik az eljárást.

Konkrétumokra is kíváncsiak voltunk, olyan részletekre, amelyekről Észak-Agora levelezőfórumunkon is írtak.

Például, hogy a tervekben szerepel-e a Fenyő utca strand irányába történő meghosszabbítása, vagy éppen milyen is lesz az élményfürdő, és pontosan hol lesz. De ezekről a főépítész egyelőre nem szeretett volna beszélni. Azt mondta: konkrétumokat később árulnak el. Annyit elmondott: „Sok kompromisszumot tartalmaz a terv, amely az építészek mellett a tapolcaiak bevonásával is készült. Ennek köszönhetően nem egy érdekcsoport akarta, hanem közös érdekek érvényesülnek benne” – hangsúlyozta.

Korlátlopás

A fejlesztéseknek már csak azért is ideje lenne, mert Karácsonykor ellopták az egykori gyermekmedence korlátját, 100 méter hosszúságban. A megmaradt korlátelemeket a Miskolc Holding elvitette, a Miskolci Turisztikai Kft. pedig feljelentést tett az ügyben. A rendőrségtől úgy tudjuk, az ellopott korlátokat egy fémtelepen megtalálták, az elkövetőt keresik.

ÉM-NSZR


Miskolc - Miskolctapolca fejlesztési terveit a város december végén benyújtotta engedélyeztetésre.

 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában