Helyi közélet

2013.01.25. 08:14

Év Sportolója 2012 - A sportbarátok már megtalálták a 2012-es év legjobbjait

Miskolc - Az Észak-Magyarország és a Borsod Online az idén is meghirdette hagyományos játékát.

Miskolc - Az Észak-Magyarország és a Borsod Online az idén is meghirdette hagyományos játékát.Az Észak-Magyarország olvasói és a Borsod Online látogatói dönthettek arról, hogy kik legyenek a 2012-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője. A játékot hét kategóriában hirdettük meg: a felnőtteknél a legjobb férfi, női sportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú) valamint csapatra lehetett szavazni, illetve a legjobb edzőt is kerestük.

A játék indulásakor szerkesztőségünk valamennyi kategóriában hat-hat sportolót, csapatot, szakembert jelölt arra a listára, amelynek bővítéséhez további jelölteket vártunk a sportbarátoktól. A szerkesztőségünk által közzé tett 42 névhez, további 77 jelölés érkezett, így első körben összesen 119 névre lehetett szavazni egy héten át az elődöntőben. Innen minden kategóriában 6-6 sportoló, edző, illetve csapat jutott a fináléba. A döntő résztvevőire is hét napon át lehetett szavazni, kétféle módon: a Borsod Online internetes oldalán és a lapunkból kivágott játékszelvény szerkesztőségünkbe eljuttatásával. Ezek összesítése alapján alakult ki a közönségszavazás most közzétett végeredménye.

Meghívjuk

A játékban részt vett minden szereplőnek ezúton is gratulálunk, a kategóriák legjobbjait – utánpótlás leány: Éltető Daniella (küzdősport, Bőcs KSC), utánpótlás fiú: Kiss Attila (hosszútávúszás, Swimming PC), utánpótlás csapat: Diósgyőri VTK U15 (labdarúgás), felnőtt női: Szász Kitti (free style labdarúgás, e. k.), felnőtt férfi: Elek Ákos (labdarúgás, Diósgyőri VTK), felnőtt csapat: Miskolc VSI (férfi kézilabda), edző: Szűcs Laura (kézilabda, Miskolc VSI) – pedig ezúton is meghívjuk az Év sportolója díjátadónkra, ahol a közönségszavazatok alapján a legjobbaknak bizonyulókat is díjazzuk – azokkal együtt, akik a lapunk által felkért zsűri voksai alapján dobogón végeznek.

Utóbbi szavazásról, illetve a díjátadó pontos helyéről és idejéről hamarosan beszámolunk.


BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE ÉV SPORTOLÓJA 2012 KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS, A DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Utánpótlás lány

1. Éltető Daniella (küzdősport, Bőcs KSC) 1177 (579+598)

2. Rozgonyi Réka (kézilabda, Miskolc VSI) 1123 (76+1047)

3. Putnóczki Dorka (triatlon, TVK Mali TK) 900 (25+875)

4. Arnóczki Zsófia (úszás, Miskolc VSI) 714 (209+505)

5. Boros Kinga (futsal, DVTK-Vénusz Szabadidőközpont) 427 (47+380)

6. Sárközi Kinga (kajak, Miskolc VSI) 430 (15+415)

Utánpótlás fiú

1. Kiss Attila (hosszútávúszás, Swimming PC) 2265 (25+2240)

2. Sződi Zsolt (úszás, Fidler Ottó SE) 2240 (3+2237)

3. Bukovszky Péter (sportlövő, Taktaharkányi LK) 1579 (957+622)

4. Gecsó Ádám (ökölvívás, Miskolc VSI) 848 (75+773)

5. Lehmann Bence (triatlon, TVK-Mali TK) 740 (21+719)

6. Maksa Balázs (cselgáncs, Hell-Miskolc) 527 (5+522)

Utánpótlás csapat

1. Diósgyőri VTK U15 (labdarúgás) 1141 (105+1036)

2. Miskolc VSI Mókusok leány U11 (kosárlabda) 597 (160+437)

3. TVK-Mali TK junior fiú (triatlon) 351 (3+348)

4. Miskolci VSC-MVSI gyermek leány (kajak) 325 (22+303)

5. Ózdi KC ifjúsági fiú (kézilabda) 245 (1+244)

6. Avasi Gimnázium V. kcs. leány (vívás) 176 (33+143)

Felnőtt női

1. Szász Kitti (free style labdarúgás, e. k.) 1216 (125+1091)

2. Szabolcsi Fruzsina (triatlon, TVK-Mali TK) 525 (11+514)

3. Nagy Nikoletta (súlyemelés, Ózdi SFC) 403 (13+390)

4. Bukovszki Mónika (kosárlabda, WF-DKSK Miskolc) 397 (52+345)

5. Gáspár Eszter (cselgáncs, Miskolci VSC) 282 (33+249)

6. Pap Csilla (atlétika, Miskolc VSI) 111 (13+98)

Felnőtt férfi

1. Elek Ákos (labdarúgás, Diósgyőri VTK) 775 (105+670)

2. Pöstényi Zoltán (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 738 (9+729)

3. Ritó László (jégkorong, Miskolci Jegesmedvék) 538 (117+421)

4. Deák-Bárdos Mihály (birkózás, Diósgyőri BC) 526 (46+480)

5. Kiss Pál Tamás (autósport, Atech) 300 (26+274)

6. Mészáros László (fekvenyomás, Miskolci VSC) 156 (10+146)

Felnőtt csapat

1. Miskolc VSI (férfi kézilabda) 1487 (89+1398)

2. Miskolci Jegesmedvék (jégkorong) 627 (133+494)

3. Diósgyőri VTK (labdarúgás) 571 (43+528)

4. TVK-Mali TK (női triatlon) 329 (13+316)

5. Work Force-Diósgyőri KSK Miskolc (női kosárlabda) 206 (34+172)

6. DVTK-Vénusz Szabadidőközpont (női futsal) 191 (14+177)

Edző

1. Szűcs Laura (kézilabda, Miskolc VSI) 1729 (103+1626)

2. Montovay Péter (kézilabda, Miskolc VSI) 1059 (42+1017)

3. Kollár Zoltán (úszás, Miskolc VSI) 386 (164+222)

4. Tim Kehler (jégkorong, Miskolci Jegesmedvék) 340 (16+324)

5. Sárréti Géza (női futsal, DVTK-Vénusz Szabadidőközpont) 333 (40+293)

6. Bíró Ignác (jégkorong, Miskolc VSI) 273 (97+176)

A versenyzők/csapatok neve előtt a végső helyezés található, míg a nevek után előbb a sportágakat, a klubokat azt követően pedig a döntőben kapott összes szavazatot tüntettük fel (a zárójelen belül előbb az Észak-Magyarország játékszelvényen beérkezett voksok száma található, amelyet a www.boon.hu internetes portálon érkezett voksok száma követ).


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában