Helyi közélet

2012.12.30. 11:36

Kovács néni nem tudta...

Miskolc - „Kovács néni, önnek kezdődő időskori makula degenerációja van”, halljuk a rádióreklámban reggelente. De mi is az?

Miskolc - „Kovács néni, önnek kezdődő időskori makula degenerációja van”, halljuk a rádióreklámban reggelente. De mi is az?Az időskori makula degeneráció, neve is mutatja, az idősebb korosztályt érintő szembetegség. Ennek következtében a betegek lassan elveszítik az olvasó és arcfelismerő képességüket, de szerencsére a széli, perifériás látásuk a betegség végstádiumában is megmarad – tudtuk meg dr. Czinege Éva szemész főorvostól (Megyei Kórház).

– Ez a szembetegség éppen azt a korosztályt érinti, amelynek a mozgásigénye, vagy -lehetősége korlátozott, emiatt több időt szeretne tölteni olvasással vagy tévénézéssel.

Az a bizonyos folt...

A betegek azzal a panasszal szoktak először megjelenni a rendelőben, hogy olvasáskor egy foltot látnak a szemük előtt, ami éppen azokat a betűket, szavakat takarja el, amit olvasni szeretnének. Ez a folt nem mozog, mindig pont középen van. Így gyakran fordul elő, hogy a foltlátásuk miatt például nem ismerik fel az utcán a szomszédjuk arcát.

A betegség lényege az éleslátás helyének, a sárgafoltnak a korral előrehaladó elfajulása, melynek a pontos okát nem ismerjük, így gyógyítani sem tudjuk megfelelően – állapítja meg a főorvos. – Vannak persze olyan körülmények, amelyek fokozzák a betegség valószínűségét. Több esélyük van például az idősebb nőknek, akiknek a családjában már fordult elő ilyen betegség, a világos szeműeknek, azoknak akik dohányoznak, vagy gyakran tartózkodnak napon, túlsúlyosak, és szív- vagy keringésproblémáik vannak.

Ezek között vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, de ami rajtunk múlik, arra már időben érdemes odafigyelni – tanácsolja Czinege Éva. – A betegség legsúlyosabb kockázati tényezője – mint annyi más betegségnek – a dohányzás. Időben történő leszokással ez a kockázat jelentősen csökkenthető. Sajnos, az a tapasztalat, hogy még a látásromlás késői stádiumában sem tudjuk rávenni a betegeket a dohányzás elhagyására.

Gyakran kérdezik a betegek, hogy mi a különbség a száraz, illetve s a nedves típusú makula degeneráció között – tér ki e fontos különbségre a szakember.

Szárazból nedvesbe

Megtudtuk: az esetek zöme „száraz típusú”, ami általában lassú, fokozatos látásromlást okoz. Érdemes ilyenkor speciális vitaminokat, étrend kiegészítőket szedni a látás megőrzése érdekében. Ezeket a betegeket csak egy-félévente hívjuk vissza ellenőrző vizsgálatokra de figyelmeztetjük őket, hogy ha napok, vagy hetek alatt gyors romlást tapasztalnak azonnal jelentkezzenek. Ekkor megy át ugyanis a száraz forma nedves típusúba és ilyenkor lézerkezeléssel, esetleg szembe adott injekcióval kell megakadályozni a további, nagyfokú látásromlást.

ÉM-SzK

Végy egy kockás füzetet!

Kérdésünkre a főorvos elmondta: van lehetőség arra, hogy önvizsgálattal mi magunk is észrevegyünk olyan tüneteket, melyek makula degenerációra utalnak. Ehhez elég egy kockás füzetlap, melyet jól megvilágított szobában, olvasótávolságban kell tartani (ha szükséges, olvasószemüveggel).

Jelöljünk ki egy középpontot a papírlapon, és külön-külön szemmel vizsgáljuk meg, hogy a középpontra fókuszálva észreveszünk –e bármilyen szabálytalanságot (torzulást, hullámos vonalakat) a négyzetrácson. Ha ilyen szabálytalanságot tapasztalunk, érdemes szakorvosi vizsgálatot kérni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában