Helyi közélet

2012.12.05. 14:19

„Egyre kevesebb lesz a diplomás”

Miskolc- Nyílt napot tart szerdán és csütörtökön a Miskolci Egyetem. A diákokban még sok a kétely.

Miskolc- Nyílt napot tart szerdán és csütörtökön a Miskolci Egyetem. A diákokban még sok a kétely.

A középiskolák végzősei nincsenek könnyű helyzetben, hiszen nemsokára dönteniük kell, melyik egyetem melyik képzésén folytatják tovább a tanulást. A választást különösen nehézzé teszi, hogy a tervek szerint jövőre jelentősen csökkentik az állami ösztöndíjas, azaz az ingyenes képzéseket.

A Miskolci Egyetem nyílt napra várta szerdán a középiskolás diákokat (és várja holnap is), akik jöttek is szép számmal, hiszen sokan bizonytalanok még a továbbtanulással kapcsoltban.

Építész képzés is lesz

A leendő egyetemistákat Patkó Gyula rektor köszöntötte, majd felhívta a figyelmet, hogy az intézmény nemcsak a „világ legszebb egyeteme”, de képzése is magas színvonalú. Hiszen az országban elsőként kapta meg az intézmény a Felsőoktatási Minőségi Díjat, kiválósági központok működnek itt, és nemzetközi hírű professzorok oktatják a hallgatókat. Hell Judit tanulmányi rektorhelyettes azt hangsúlyozta: érdemes tovább tanulni, hiszen a mai világban boldogulni és emberhez méltó életet élni csak korszerű ismeretek birtokában lehet.

A Miskolci Egyetemen különböző kari ösztöndíjak, ingyenes, digitális tankönyvek, külföldi ösztöndíjak, alacsony kollégiumi díjak segítik a diákokat. A rektorhelyettes új képzésről is beszámolt: a Kassai Műszaki Egyetemmel kötött együttműködési szerződés alapján Miskolcon szeptembertől az építész szak indul, mely európai szintű, elismert diplomát ad majd a fiataloknak.

A tájékoztatót figyelmesen hallgatják a földesista diákok. Molnár Mónika portálunknak elárulja, ő tulajdonképpen a Debreceni Egyetemre készül gyógytornász szakra, most csak tájékozódni jött. Bár Miskolcon is van gyógytornász képzés, de a testvére Debrecenben tanul, ezért szeretne ő is odajelentkezni. Igaz, így drágább lesz az élet, hiszen fizetnie kell majd az utazást és az albérletet, de Mónika azon gondolkodik, hogy felveszi a diákhitelt. Hozzáteszi: nem helyes, hogy csökkentik a támogatott képzéseket, mert az államnak kötelessége lenne a fiatalok tanulását finanszírozni.

Találkozunk az Avasi Gimnázium diákjaival is. Tucsek Blanka jogi pályára készül, csak még azt nem tudja, hogy a Miskolci Egyetemet vagy az ELTE-t válassza-e. Miskolc mellett az dönt, hogy a tanulás költségei olcsóbbak lennének, ráadásul itt az Állam- és Jogtudományi Kar a legmagasabb pontszámmal bejutott hallgatókat ösztöndíjjal segíti. Erre szükség is van, hisz a jogi karokon már csak fizetős képzések indulnak. Kiderül, Blanka azért választotta a jogász képzést, mert érdekli ez a pálya, szereti a történelmet és a fél családja jogász. Blankának sok ismerőse járt a Miskolci Egyetemre, és ők csupa jót mondtak az intézményről.

– Nem támogatom, hogy a felsőoktatást újabb és újabb megszorítások érik – vélekedik. – Ennek az lesz a következménye, hogy egyre kevesebb diplomás ember lesz, mert a magas költségeket csak kevesen tudják majd megfizetni. A diákhitelt pedig kevesen merik felvenni, hiszen ha az egyetem után nem lesz munkahely, akkor hogyan fizessük vissza? – teszi fel a kérdést Blanka.

Reméli, bejut

A bizonytalanok közé tartozik a Lévay József Református Gimnázium tanulója, Nagy Eszter. Ő egyelőre „nézelődik”, tájékozódik. Leginkább a gyógytornász szak érdekli, de annak még nem járt utána, hogy el lehet-e majd ezzel a végzettséggel helyezkedni. Eszter szerint minden továbbtanulás előtt álló diákot rosszul érint az államilag támogatott keretszámok drasztikus csökkentése. Ő ugyan reménykedik, hogy bejut az ingyenes képzésre, de szerinte nem tesz jót az országnak, ha egyre kevesebb lesz a diplomás ember.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában