Helyi közélet

2012.12.23. 12:28

A karácsony üzenete: „Minden gyerek lakjon jól!”

Miskolc - Az igazi siker az, amikor látja a gyerekek arcán az örömöt, és úgy érzi, hogy változtatni tudott a világon.

Miskolc - Az igazi siker az, amikor látja a gyerekek arcán az örömöt, és úgy érzi, hogy változtatni tudott a világon.Hegedűs Zsuzsa szociológusról, a „Minden gyerek lakjon jól” Alapítvány elnökéről sokan tartják azt, hogy megosztó személyiség. A kommunikációs stílusa, a kitűzött céljai elérésében tanúsított következetes, racionális magatartása - amely emberek ellenérzését, mások helyeslését vívja ki nap mint nap - mindenképpen ezt a megállapítást erősíti. Számára is az elesettek, a segítségre szorulók felemelése az elsődleges feladat, mint a fentebbi interjú alanyáé, Böjte Csaba szerzetesé. De a stílusuk más, és a világlátásuk is különbözik. Ha másban nem, hát abban, hogy Hegedűs Zsuzsa „megrögzött ateistának” tartja magát. Pedig ha ezt a mondatot halljuk, amit Hegedűs Zsuzsa szájából hangzott el - „A szívhez kell szólni, hogy az emberek elgondolkodjanak a saját felelősségükön a gyerekek iránt...” - akkor azt érezzük, a különbség nem is olyan nagy.

Látni az arcokon az örömöt

Hegedűs Zsuzsa mindenesetre nem vesztegeti az időt, a tettek igaz embere. Érzelmeket is ritkán tükröz arca, viselkedése. Pontosabban haragot, indulatokat igen. Amikor tél elején Miskolcon, az egyetem Szociológiai Intézetének programján alapítványa ténykedéséről adott elő, nem rejtette véka alá véleményét arról, hogy beszélgetés helyett inkább tenni kellene valamit az ügy érdekében. Amikor az egyik kérdező arról beszélt, hogy szeretnének ők is részesei lenni az alapítványi programnak, de nem kapnak hozzá segítséget, nem éppen iróniától mentesen adott hangot véleményének, hogy: „Csak nem gondolják, hogy én fogom maguknak elintézni? Az alapítvány megad minden szükséges dolgot, de az alapfeltételeket maguknak kell megteremteni. Nem hiszem, hogy lehetetlen vállalkozás volna...” Közben az arcát is kellett volna látni. Mindent tükrözött...

Persze ő nemcsak mással, hanem - saját bevallása szerint - saját magával is hasonlóan bánik: „Önirónia nélkül az égvilágon semmi nem megy. Nem magunkat kell komolyan venni, hanem mindig azt, amit csinálunk!”

Hegedűs Zsuzsa sajátos egyénisége domborodott ki amikor ugyanezen a rendezvényen találkoztuk. Csak néhány perce volt a sajtóval való foglalkozásra és amikor meghallotta, hogy lapunk karácsonyi számában szeretnék beszélgetést készíteni vele tevékenysége kapcsán, azt mondta, hogy erről nem beszélni kell, hanem tenni érte...” Aztán pedig látni gyerekek arcán az örömöt, és érezni azt, hogy sikerült változtatni a világon. Ezt kell megírni. És ennek átélése teheti meghittebbé - önmagában átvélve az örömöt - az ünnepet. Mert közben mások - a megsegítettek - karácsonya is szebb, jobb lett. Hiszen a feladat adott: Minden gyerek lakjon jól!”

Egy beszélgetés helyett...

Így történt hát, hogy a jól fésült újságírói kérdéseket sutba dobva, inkább az élményhalmaz interpretálása maradt, amely legalább olyan szellemi kielégülést okozott a hallgató és leíró számára, mint egy jól készült interjú.

Ő a szociológusok azon köréhez tartozik, akikről elmondható, nemcsak feltárják a társadalom problémáit, nemcsak megoldási javaslatokat dolgoznak ki azokra, hanem tenni akarnak és tesznek is azok megváltoztatása érdekében. 2009-ben például a „Minden gyerek lakjon jól! Alapítványt tette le saját és már abban az évben több ezer addig éhező gyermek, család - sokszor csak képzeletbeli - karácsonyfája alá. „Egyszerűen megdöbbentett, hogy - és erre egy riport döbbentett rá - Magyarországon nagyon-nagyon sok gyerek nem kapja meg az egészséges fejlődéshez szükséges napi ételmennyiséget...” Mint mondta, ilyet a hetvenes évek végén elvégzett első hazai szegénységkutatás sem mutatott ki. Ezért indult el benne a „Ki, ha ő nem, mikor, ha most nem” gondolat.

Karácsonyi üzenet

Az alapítvány létrejötte óta számára az az egyik fő feladat, hogy a civil kezdeményezésű mozgalom - mára már több tízezer - családnak adjon fenntartható támogatást a megélhetéshez kisháztáji formájában. „Az emberek ugyanis akkor becsülik meg jobban, amit kapnak, ha maguk is tesznek érte valamit.” A rászorulóknak kiosztott vetőmag, a kiscsirkék, kiskacsák egy a megélhetést segítő háztáji kisgazdaság alapjai lettek. Azaz azt biztosíthatják, hogy nemcsak az adott évben, hanem jövőre, vagy később is lesz mit a fazékba tenni.

Hogy hogyan jön össze minden évben a karitatív tevékenységhez szükséges pénz? Erre mondta Hegedűs Zsuzsanna a fentebb már idézett mondatot: „A szívhez kell szólni, hogy az emberek elgondolkodjanak a saját felelősségükön a gyerekek iránt...” Ez a mondat pedig felér egy igazi, követendő karácsonyi üzenettel...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában