Helyi közélet

2012.11.30. 14:41

Rövidre sikerült "járőrözés" az Avason

Miskolc - Rendőrök állították elő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület miskolci szervezetének a tagjait pénteken délután az Avason, néhány perccel azután, hogy Jakab Péter, a Jobbik megyei elnökhelyettese bejelentette annak megalakulását.

Miskolc - Rendőrök állították elő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület miskolci szervezetének a tagjait pénteken délután az Avason, néhány perccel azután, hogy Jakab Péter, a Jobbik megyei elnökhelyettese bejelentette annak megalakulását.Jakab Péter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem járőrözni kívánnak az Avason, hanem végigsétálni és szórólapozni, amelyben a szombati lakossági fórumra hívják meg az érdeklődőket.

László Attila, az egyesület országos elnöke ugyanitt elmondta, hogy már 50 településen szervezték meg az önvédelmi köröket és hangsúlyozta, hogy nem végeznek polgárőr tevékenységet és az egyenruhájuk sincs betiltva. 

Ennek ellenére a sajtótájékoztató után "városnézésre induló" fekete ruhásokat a rendőrség igazoltatta és előállította őket, ugyanis a jogszabályok már a polgárőr tevékenység látszatát keltő tevékenységet is szankcionálják. Aki ilyen tevékenységet végez, az szabálysértést követ el, aki pedig szervezi, az bűncselekményt valósít meg. Mivel a rendőrségnek nincsen mérlegelési jogköre így a kék egyenruhások a kénytelenek voltak fellépni a fekete egyenruhások ellen.


Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai 2012. november 30-án délután Miskolc Avas városrészében közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétség elkövetésének gyanúja miatt 1 főt, közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetése miatt 13 főt állítottak elő - tájékoztatta a Borsod Online-t dr. Gaskó Bertalan a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában