Helyi közélet

2012.11.26. 18:16

Projektek közel egy milliárdért

Miskolc - Két, összesen közel 1 milliárd forintos projektről számoltak be hétfőn a Miskolci Egyetemen.

Miskolc - Két, összesen közel 1 milliárd forintos projektről számoltak be hétfőn a Miskolci Egyetemen.KÚTFŐ – A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának felszín alatti vizekhez kapcsolódó nemzetközi kutatási potenciáljának fejlesztése célzott alapkutatási feladatok támogatása által” című TÁMOP-projekt az Észak-magyarországi régió felszín alatti vízkészleteinek komplex vizsgálatából kiindulva új kutatási módszerek kipróbálásával és hidrogeológiai információszerzéssel kíván a nemzetközi hálózatokba is bekapcsolódni - derült ki többek között a projekt nyitórendezvényén. A feladatokra megítélt támogatás közel 477 millió forint, s egészen 2014 októberig tart.

Ennek kapcsán Dr. Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese, a projektszakmai vezetője többek között elmondta, hogy két pályázatot nyertek el, és ebből az egyik a felszín alatti vízkészlet kutatása. Összesen öt kutatási területen fognak a tervek szerint programokat indítani. Ezek a régiónkban található ivóvíz-, ásványvíz, gyógy- és hévízkészletekhez kapcsolódnak majd. Cél az is, hogy a borsodi megyeszékhely vízellátását biztosító Bükki Karsztvízszint Észlelő Rendszerének továbbfejlesztése. Továbbá az úgynevezett kutatói utánpótlás-nevelés segítése.

High-tech és zöld technológia

A másik - ugyancsak TÁMOP-os projekt a „CriticEl”, amelynek keretében a Miskolci Egyetem célja célja, hogy hozzájáruljon Magyarország, kiemelten a régió gazdasági és társadalmi modernizáláshoz, a gazdaság élénkítésével a „high-tech” és a zöld technológiai ipar letelepedési motivációjának növelésével. Az ugyancsak 2014. október végéig tartó időtartamra megítélt Európai Uniós támogatás több, mint 486 millió forint.

A témára visszatérünk!

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában