Helyi közélet

2012.11.05. 07:42

Miskolc lesz a régió Volán-központja

Miskolc - Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc alkot egy „buszos régiót”, amelynek vezetése a borsodi megyeszékhelyen lesz.

Miskolc - Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc alkot egy „buszos régiót”, amelynek vezetése a borsodi megyeszékhelyen lesz.A két esztendeje meghatározott közösségi közlekedést megreformáló kormányzati szándéknak megfelelő ütemezés szerint halad a megyei Volán-társaságok - pontosabban 23 helyi részvénytársaság átalakítása regionálissá a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) koordinálásával.

Első lépésként tehát ez végéig 7 régiós cég kialakítása történik meg, a Volánbusz és 6 regionális társaság (holding formában) létrehozásával. A fővárosi Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg működő Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják.

A MNV szerint a régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja.

Itteni lesz az új vezető

A megyénket is magába foglaló régióba tartozik majd a Borsod Volán Zrt., a debreceni Hajdú Volán Zrt. és a nyíregyházi Szabolcs Volán Zrt. A holding központja Miskolcon lesz és vezetésével - információink szerint Sárközi Györgyöt, a Borsod Volán Zrt. vezérigazgatóját bízzák meg. Egyébként a napokban tartják meg az új társaságok közgyűléseit, ahol hivatalosan is megnevezik (megválasztják) az új régiós vezetőket.

A régiós vezetőnek meg nem választott jelenlegi vezérigazgatók más vezetői megbízást kapnak. A személyi döntéseket az MNV Zrt. költséghatékony módon, a szakmai szempontok figyelembevételével, az érintettekkel közös megegyezésre törekedve készítette elő. A korábbi vezérigazgatók döntő többsége az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segíti az átalakítást, mivel mind az MNV Zrt., mind a szakmai felügyeletet gyakorló minisztérium fontosnak tartja, hogy a szakmai tapasztalatuk az új felépítésben is hasznosuljon.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában