Helyi közélet

2012.11.29. 09:08

Külföldön is követendőnek tartják

Miskolc - A foglalkoztatottak véleménye alapján döntöttek, melyik cég nyújt igazi esélyeket, ami díjat is érdemel.

Miskolc - A foglalkoztatottak véleménye alapján döntöttek, melyik cég nyújt igazi esélyeket, ami díjat is érdemel.

 A Szimbiózis Alapítvány idei, ötödik az „Év esélyteremtő munkahelye” szerdai díjkiosztó ünnepségének külföldi vendégei is voltak: 4 országból 19 szociális foglalkoztatási szakember.

Kézikönyv, példatárral

2011-ben indult el ausztriai, csehországi, finnországi és nagy-britanniai partnerek, valamint – mint főpályázó – a magyarországi (miskolci) Szimbiózis Alapítvány részvételével az a projekt, amelynek fő célja a fogyatékkal élők számára munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók hatáskörének fejlesztése, a jó gyakorlatok átvétele. Kézzel fogható eredménye egy kézikönyv lesz, amely a sikeres együttműködésekről szól, és segítséget nyújt a szociális foglalkoztatási szakemberek számára a cégekkel való jó együttműködés kialakításához. A mostani, negyedik, – kétnapos – találkozó színhelye Miskolc, a házigazda pedig a Szimbiózis Alapítvány volt.

Valódi szempontok

Jakubinyi László elnök a szerdai díjkiosztót követő sajtótájékoztatón elmondta: a külföldi partnerek elismeréssel szóltak az ötletről, hogy ily módon jutalmazzák meg azokat a cégeket, amelyek jó példával járnak elöl a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásában, s ők is be kívánják ezt vezetni. Tetszett nekik az is, hogy a díjakat az érintett foglalkoztatottak véleménye alapján ítélik oda, s hogy szempont volt: mennyire érzik magukat biztonságban az adott munkahelyen, mennyire törődnek velük, mennyire számítanak csapattagnak, például meghívják-e őket bizonyos munkahelyi rendezvényekre.

Az elnök elmondta: Miskolc 70-80 kilométeres körzetében 7-8 ezer potenciális ügyfelük van, s évente 120 jelentkezőt készítenek fel a munkavállalásra, közülük 30-35-öt tudnak elhelyezni a nyílt munkaerőpiacon. (Van, akinek a felkészítése másfél évet is igénybe vesz.) Az igény meghaladja a lehetőségeket, de úgy vélik, ez a díj, illetve a díjazottak kedvező tapasztalatai is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felkeltve az érdeklődést és a bizalmat, újabb foglalkoztatókat tudjanak „becserkészni”.

Megtudtuk: noha januártól új feltételekkel lehet megváltozott munkaképességűeket alkalmazni, a részletek még nem ismertek. Úgyhogy sűrű hetek elé néznek.

- ÉM-SzK -


Miskolc -  Ötödik alkalommal adta át az „Év esélyteremtő munkahelye” díjat a Szimbiózis Alapítvány, három – kis- közép- és nagyvállalkozás – kategóriában azon munkáltatóknak, amelyek hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő embereket alkalmaznak.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában