Helyi közélet

2012.10.03. 13:33

Két évet kapott a „kazai uzsorás”

Miskolc - Irigyelték, mert tiszta házban él, és mert rendőr lett a fia, mondta a vádlott kollégánknak.

Miskolc - Irigyelték, mert tiszta házban él, és mert rendőr lett a fia, mondta a vádlott kollégánknak.Bűnösnek mondta ki jogosulatlan pénzintézeti tevékenység folytatása és uzsora-bűncselekmény elkövetésében a Miskolci Városi Bíróság azt a sajókazai házaspárt, akik ellen ezért emelt vádat az ügyészség, mert magas kamatra adtak kölcsön a hozzájuk fordulóknak, amivel súlyos nélkülözésnek tették ki őket. A szerdai tárgyalási napon a bíróság meghallgatta a házaspár Budapesten körzeti megbízottként dolgozó fiát, aki elmondta: amióta felszerelt, támogatja otthon maradt szüleit, hitelt vett fel, hogy a családi házukat felújítsák, illőképpen berendezzék, mert amikor teherbe esett a barátnője, azt tervezték, hogy hazaköltöznek. Mint mondta, ezen kívül rendszeresen pénzzel is segítette szüleit.

Hiányzó kockás füzet

Az ő vallomása azonban nem adott elegendő magyarázatot arra, hogyan tudtak a szociális támogatásban részesülő vádlottak a környékükön megszokottól lényegesen jobb színvonalon élni. A házaspár védője, dr. Lichy Gábor perbeszédében kitért rá: a hét tanú más-más vallomást tett a rendőrségen és a bíróságon, valamint állításukat nem támasztják alá az ilyen ügyekben megszokott feljegyzések, az általuk is emlegetett „kocás füzet”, amibe az adósságokat vezették, ugyanis nem került elő a házkutatás során. Egy másik sajókazai ügyben gyanúsított személytől azonban lefoglaltak egy ilyet, amelyeken szerepel hét tétel, amelyekhez nem rendeltek nevet. Lichy Gábor utalt is az „érdekes” egybeesésre, mint mondta, ez is megkérdőjelezi a tanúként meghallgatott sértettek elfogulatlanságát. Egyebek mellett ennek alapján a védencei felmentését indítványozta.

Dr. Móri Katalin bírónő azonban az ítélet indoklásában elmondta: a bíróság ítéletét a sértetti vallomásokra alapozta, ugyanis azok abban mind egybecsengtek, hogy pénzt kértek kölcsön a vádlottaktól, és lényegében a vádirati tényállást elfogadva a férjre két év, feleségére másfél év börtönbüntetést szabott ki, s a férfi esetében elrendelte a korábban garázdaság miatt rá rótt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetés kitöltését is.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőjük fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában