2012.10.10. 09:09
Jegyzet: Na, ki vagyok?
<em>Szia, nem ismersz meg? Na, ki vagyok? Maradj, ne mondd meg! Már a nyelvemen van. Köpd ki! Közben az elmeszesedett agyi erek pluszmunkában dagadoznak. Majd feladom. Mi is lenne velünk, a futó idővel szinkronban dolgozó felejtés áldása nélkül? Nincs olyan kapacitású hús-vér adathordozó, amely gond nélkül raktározná egy emberöltő örömeit, bosszúságait, vélt vagy valós sérelmeit. Törölni kell a rosszat még azon áron is, hogy nem menthetünk meg mindent a jóból, szépből</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
Szia, nem ismersz meg? Na, ki vagyok? Maradj, ne mondd meg! Már a nyelvemen van. Köpd ki! Közben az elmeszesedett agyi erek pluszmunkában dagadoznak. Majd feladom. Mi is lenne velünk, a futó idővel szinkronban dolgozó felejtés áldása nélkül? Nincs olyan kapacitású hús-vér adathordozó, amely gond nélkül raktározná egy emberöltő örömeit, bosszúságait, vélt vagy valós sérelmeit. Törölni kell a rosszat még azon áron is, hogy nem menthetünk meg mindent a jóból, szépből. Szántó István jegyzete.
Mi, ötvenesek, ’56-ban kezdjük az első tanévet a miskolci Kossuthban. A Kossuth utcában, hogy aztán a nyolcadikat már a Palócziban fejezzük be. Szereposztás, igazgatónk Kálmán bácsi és Micska Szaniszlóné, első tanító nénink Hajdúné Baba néni. Mindig feketében. Férje lesétált az avasalji Mélyvölgy utcából, s örökre eltűnt egy véletlenszerű málenkij robotos akcióban.
Hiába az erőlködés, kell a sárguló, memóriafrissítő kép. Balról az alsó sor – Fodor Ferike, Faragó Pistike, két kihagyás, Kárpáti Zolika, Lázár Lacika, Iglai, Korcsmáros, Bárdossy Gabika (az első padtársam, bankigazgató), majd kettős ugrás jómagam Merényi Józsikával (tanár és közíró) és László Gyurikával (Budapestre költöznek, majd külföldön él). Középső sor, már akit felismerek – Jobbágy Gyuszika, Huszár Pistike, Kovács Palika(1958-ban kivándorolnak), Ujj Zolika és Straub Sanyika szorosan Baba néni mellett. Majd Nagy Pistike, Jávor Zolika (a szerényen örökös eminens, üveggyári igazgató) és Krausz Palika (a Borsod Volán jogásza). Felső sorban, aki élesen bejön – Cseresznyés, Lapsánszki, Kormos Pistike (aranykezű mester), Fábián Zolika, Kálmán igazgató úr után Gitta Pistike (aki Dongó motoros biciklivel járt), Komlóssy Attila (kitűnő sebész, mentős, s fogszakorvos), Bucsi Pistike, Seres, végül Gulácsi Pistike. Nagyítóval sem lelem meg Endrédy Lacikát, Swarcz Gabikát és Kozsik Tiborkát. Megfordítom a képet – készítette az alma materhez közeli sötétkapui Tesbér fotó. Egy tökéletes, fekete-fehér korrajz. Kitetszik, hogy nem mindenkinek jutott virág. Nem mindenkit kísérgetett haza a mamája. Noha minden második héten este hat után botorkálunk haza a sötét estében. A városban még eldördül egy-két puskalövés, szórványos tüntetés, de mi hazáig rugdossuk a kóbor vadgesztenyét. Nyolc osztályra négy tanterem, hetes váltásban cserélgetjük a műszakot.
A hátsó udvarban Kassai néni, a pedellus lakik a fi aival. Előttük a homokvályú, amelybe magasat vagy távolt ugrunk. A termek olajszagúak, mint a műhelyben, ezzel kenik a padlót. A kopott zöldes, recsegő padok még olyan masszívan egybeszabottak, tinta és toll vályúval, elődeink üzeneteivel telefaragva. Télidőben a nagy, öntött vaskályha álmosítóan morog a sarokban, ha csak nincs szénszünet. Az ügyeletes kéredzkedés nélkül kimehet szólni a pedellusnak, ha nem parázslik a kályha.
Na, már végre, beugrott. Te vagy az, aki megfogta a galambot. Tudod, amikor tévedésből berepült a felső ablakon. Baba néni kiterelt minket a folyosóra, hogy a megszédült madárka kimehessen. Minden hiába. Szabad a gazda. Előttem a pihegő, szárnyát verdeső madár, látom a kezedben, ahogyan kiviszed a lépcsősorra. Feldobnád, de a sokktól nehezen eszmél csak bágyadtan totyog, tipeg. Megvagy, mi tényleg együtt jártunk.