Helyi közélet

2012.09.02. 20:17

Szünnap-ünnep: éljen a pihenés!

Miskolc - A Miskolci Nemzeti Színház társulata arra szólította fel a városlakókat: lazítsanak együtt velük.

Miskolc - A Miskolci Nemzeti Színház társulata arra szólította fel a városlakókat: lazítsanak együtt velük.Szeptember 2-án, vasárnap – a nyár utolsó szabadnapján –, egész napos közös semmittevésre hívták a színháziak a nézőket. A színház körüli területet a nyugalom szigetévé varázsoltákk, ahol társulat tagjai az arra járókat a kikapcsolódás különböző lehetőségeivel ismertették meg. Amíg a kisebbek homokoztak vagy engedték, élvezték, hogy az arcukat kipingálják, a nagyobbak elheverhettek egy nyugágyban, vagy választhattak a színháziak egyéb pihentető programjaiból.

A csendes pihenő egészen délelőtt 10-től délután 1 óráig tartott – ez idő alatt alakították ki a nyugalom szigeteit. Az andalításról Cser Ádám karmester gondokodott, az általa válogatott zenékkel. Az óriásképregény-ragasztás például már fizikailag megmozgatta, ugyanakkor szellemileg felfrissítette mindazokt, akik a társulat tagjaival hajlandók voltak az együttműködésre. Ám nem csak ragasztani, mozogni, többek között pingpongozni is lehetett a színészekkel - hogy aztán hétfőn testben és lélekben megújulva állhasson be mindenki a hétköznapok mókuskerekébe.

ÉM-SzK

Fotó: Ádám János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában